Sétálunk, sétálunk

Újabban hatalmas sétákat teszünk Lacussal. De már nem a régi babakocsis módszerrel, hanem mindenki a saját lábán. Rengeteget fejlődött ezen a téren is, mert egy hónappal ezelőtt -bár akkor is elképesztően eltökélt és kitartó volt- még elég lassan ment a dolog, úgyhogy egy óra alatt sikerült egy utcahossz. Most meg már háromnegyed óra alatt megtettük a HÉV szakaszt oda-vissza (ami három utca, vagy négy). Nem nyafizik hogy vegyem fel, sőt inkább az akasztja ki, ha valamiért megteszem. Nagyon élvezi, hogy ő az úr, és arra megyünk, amerre ő akar. Út közben nagyon cukin utánozza minden hangját /miámiá, vúvú(ezt tudja mélyen is, ahogy a nagy kutyák, meg magas hangon is, mint a kissebbek), víjjog, mint a madarak, meg csipog, mint a kisebb madarak, berreg mint a kocsi, és sihuzik, mint a HÉV, ja, meg csetteg a nyelvével, mint a lovak, és bőg, mint egy tehén :)/. Ami érdekesebb, azt percekig nézegetjük, én meg beszélek neki folyamatosan, be nem áll a szám. Van, hogy egy dolgot ötször- hatszor is elmondok, de nem baj :)
Hagyom, hogy a séták során ő legyen a főnök, ő dönt merre megyünk, és mit csinálunk. Ma például elmentünk a HÉV-hez, ott leültünk /ezt is ő kérte, odament az ülőkéhez, és mondta csücsü, aztán mikor felültettem a másikra mutatott, és mondta, hogy én is csücsü :)/, és nézelődtünk. Figyeltük hogy repülnek a madarak, mit csinálnak az emberek, hogy ugat a kutya. Persze az az undok HÉV nem jött, hiába vártunk vagy 20 percet.
Most a legújabb, hogy minden öregebb férfi papa. Ezt persze fennhangon közli, hogy mindenki hallhassa. :) Ilyenkor próbálom neki elmagyarázni, hogy a bácsi biztosan papa, csak nem az övé.... :)
Az egyedüli nehézség csak az, hogy nagyon nehéz rávennem hogy forduljunk vissza, és menjünk végre haza. Néha még erőszakot is kell alkalmazzak :)