2011. június 29., szerda

Segítőkész, na.

Számon kérem Lackót, hogy mégis mi a szösz az a tócsa a wc előtt a fürdőszobában amibe sikerült belelépnem wc-re menet (persze tudom, hogy pisi, nem vagyok én hülye!:) ), és hogy mégis miért  nem szólt, hogy nem ért el a sloziig, mire ő angyalarccal ajánlkozik, hogy szívesen feltörli, és már húzza is le a törölközőmet a szárítóról.
Köszi. :)

2011. június 26., vasárnap

Apa szerelem

Lackó mindig is imádta az apját, erről már írtam is, de mostanában elképesztő méreteket ölt ez a nagy szerelem. Néhány érzékletes példa:

-Lackó kit szeretsz a legjobban a világon?
-Az apát.
-És kit szeretsz még?
-Az anyát. Meg az apát is.
-És ki a legszebb a világon?
-Az apa.

***

Ülünk a moziban, várjuk hogy kezdődjön a film. Mondom hívjuk fel az apát, és meséljük el neki, hogy hol vagyunk. Fel is hívjuk, Lackó lelkesen meséli, hogy moziban vagyunk, majd hozzáteszi:
-Legközelebb majd Te is eljöhetsz velünk, jó?

***

Az állatkertben szerettem volna egy közös képet, amin Lackó van, és én, de nem akarta, elküldött maga mellől. Persze az apával lefényképezhettem.

***

Reggel attól a perctől kezdve hogy az apja elmegy dolgozni, egészen addig a percig, míg haza nem ér, kb. öt percenként hangzik el a kérdés, hogy:
-Mikor jön haza az apa?

Névnapi mozizás

Lackómnak holnap lesz a névnapja, és mivel szinte soha nem vagyunk kettesben mióta van egy Dorcink is, úgy gondoltam, hogy az lesz az ajándék, hogy csak ő meg én elmegyünk moziba. A Sugár moziba mentünk, magyar rajzfilm matiné van minden délelőtt 11-től. Nem nagy dolog az egész (tulajdonképp nem is igazi mozifilm, mert dvd-ről nyomják), de gondoltam próbának megteszi. :)
És olyan jó volt! Annyira jó volt csak vele lenni, csak rá figyelni. (Talán nem is neki volt ez ajándék, hanem nekem? :) ) A mozi tetszett neki, nagyon ügyesen végigülte a filmet (Két részt adtak a Süsüből), bár az elején, mikor lekapcsolták a villanyt, akkor betojt, és közölte, hogy menjünk haza, de megnyugtattam, és onnantól semmi gond nem volt. :) Olyan jó lenne gyakrabban csinálni ilyet, de sajna nagyon nehéz megszervezni, mert a Gábor mostanában rengeteget dolgozik.

Különös ismertető jel

Dorci egyik szempillája vöröses szőke, a másik pedig barna. Hihhhhhetetlen cuki :))

2011. június 20., hétfő

Állatkert képekben

















Taknyos

-Gyere kiporszívózom az orrod, hogy kapjál levegőt.
-De anya, én nem kérek levegőt!

2011. június 17., péntek

Különös

Anya melegem van, meg fázom.

Csodával határos

Tegnapról ma reggelre virradó éjjel az én csepp gyermekem este negyed 8-tól egészen reggel fél 6-ig aludt. És mégse vagyok kipihent, mert azt az elmaradást amivel rendelkezem nem lehet egyetlen éjszaka alatt pótolni, de azért bizakodva nézek a jövőbe :)

(Egyenlőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de úgy sejtem ennek a nagy alvásnak köze lehet ahhoz, hogy Dorci vasárnap óta a saját ágyában alszik éjjel, Lackóval egy szobában. Eleinte nagyon féltem ettől-mint általában minden változástól- de aztán rájöttem, hogy nagyon jó így mindannyiunknak.)

2011. június 16., csütörtök

Viszont

A sűrű napok mai programja az ortopédia volt, kétszer, ugyanis reggel ultrahangon voltunk, délután meg kontrollon, és hál' Istennek elhagyhatjuk a terpeszpelust. Még fél éves koráig kell tornáztatni, aztán ha elindul, akkor újra megmutatjuk magunkat a doktornéninek. Ezen is túl vagyunk. :)

Cavinton?

Annyira sűrű napok voltak ezek, hogy még a várva-várt első ovis szülőit is kihagytam, mert kiment a fejemből. Óvónéni anyuka bemutatkozik. Gratulálok magamnak. :)

Rohan az idő

Annyira sűrű napjaink voltak mostanában, hogy általában kettőt pislogok, és eltelik egy hét. Emlékszem, mikor Lackó volt kicsi, annyira be voltam gubózva vele otthon, hogy ólomlábon vánszorgott az idő, és mindig azt vártam, hogy jajj, mikor telik már végre el egy újabb hónap. Akkoriban amúgy is mindig vártam valamit: mikor lesz már egy hónapos, mikor alussza át az éjszakát, mikor adhatok neki végre szilárd kaját, mikor kezd járni, beszélni, mikor veszi át a Nobel díjat és sorolhatnám. Most meg, nincs időm ilyesmire, örülök minden percnek, és csak azt látom, hogy rohannak a napok, és bár tegnap hoztuk haza a Dorcit a kórházból, és lám, máris 3,5 hónapos mosolyalbum, aki folyton gagyog és annyira cuki, hogy az már-már túlzás. :) Bár éjjel még mindig jobban szeret enni, mint aludni. :)

2011. június 8., szerda

Insomnia

I can get no sleep.

Talán a szervezetem a hónapok óta tartó alvásmegszakítások ellen lázad úgy, hogy nem tudok elaludni. Órákon át is képes vagyok forgolódni álmatlanul, miközben teljesen hulla vagyok, és számolom a perceket, hogy megint mennyivel fogok így kevesebbet aludni. Lehet a testem úgy gondolja, hogy még mindig jobb nem aludni, mint a legédesebb, legmélyebb álmomból hirtelen kiszakadni.
Ma éjjel 4 órát aludtam, két felvonásban. Persze, tudom, hogy ez nem tart örökké, meg később majd mosolyogva gondolok erre az időszakra, meg örüljek, hogy gyerekem van, tudom én az összes sztereotíp blablát, de én most vagyok hulla, és most szeretnék aludni.

2011. június 6., hétfő

Lelakott

Ez volnék én. A hormonális változásoknak köszönhetően iszonyúan zsírosodik a hajam, és ami még ennél is rosszabb: elképesztően hullik. A melegtől állandóan fáj a fejem, és mivel éjszakánként alig alszom (nem a Dorci miatt, egyszerűen csak sokszor nem tudok elaludni órákon át, bármilyen fáradt vagyok is) hulla vagyok.
Hát, ez van.

Kertészkedik

A macska épp a szép oldalsó "virágágyásban" végzi a nagydolgát, kaparja rá a földet, mire Lackó nekem:
-Nézd anya! Kertészkedik a cica!

:D

2011. június 2., csütörtök

Felvették

Mostmár biztos, hogy óvodás lesz az én nagy fiam. Nem igazán várja, mindig megkérdezi, hogy ugye nem hagyom majd ott. Persze igyekszem őt lelkesíteni, hogy milyen jó lesz neki ott, hogy mennyi játék van, és milyen klassz dolgokat csinálnak majd. Egyenlőre úgy van vele, hogy hiszi, ha látja :)

Készülök az elválásra. Nem lesz könnyű.

Három hónapos cukorborsó

Hihetetlen, hogy megint eltelt egy hónap, és hogy mennyi változást hozott, az még hihetetlenebb! :)
Alakulgat valami napirend féle, azaz a kiscsaj végre alszik napközben! :) Ezt amúgy Jucinak köszönhetem, ugyanis visszaolvastam milyen volt az ő kislányuk ennyi idősen, és az egyik bejegyzésben jó ötletre akadtam, nevezetesen, hogy ha úgy látja fárad a kislánya- ébredés után kb. egy órával, akkor leteszi az ágyba, ő pedig elalszik (mármint a baba, nem a Juci). Gondoltam kipróbálom ezt én is, mert Dorci ha elfáradt mindig túlpörgött, akkor meg már sehogyan sem tudtam elaltatni. Úgyhogy mikor eltelt az ébredés után kb. 1-1,5 óra, betettem a kiságyba Dorcit, behúztam a függönyt, és kijöttem. És láss csodát, működött. És ezzel a másik problémánk is megoldódott, Lackó nem tudja felébreszteni, mert amíg Dorci a szobában durmol, neki kihozom a játékait a nappaliba, és tök jól eljátszik, amíg én csinálom a dolgom. Szóval öröm, boldogság. :)
Így tehát Dorci nappal kétszer- háromszor alszik, kb. 1-másfél órákat. Este hétkor viszont már hulla, és mindig rákezd a hisztire, mindegy hogy evett-e, hogy aludt-e, mindenképp, és kitartóan üvölt is egészen addig a percig, amíg meg nem kapja a tejet, majd le nem teszem aludni az ágyba. A mi ágyunkba, mert még mindig velünk alszik, és ez így is marad, amíg megbízhatóan át nem alussza az éjszakát, vagy legalább be nem áll egy fix ébredésre. Akkor mehet majd Lackóhoz a szobába, addig viszont úgy érzem, hogy így a legjobb mindannyiunknak. Éjjel amúgy legalább egyszer, de van, hogy kétszer ébred. Az első ébredés éjfél és 2 között szokott bekövetkezni, ilyenkor eszik is egy nagyobb mennyiséget, majd durmol tovább,egészen 5-6ig. Ilyenkor inkább a pocakja fáj, és azért ébred, mert enni csak 60-80 gr-ot szokott. Napközben eléggé össze-vissza eszik még mindig, bár némi rendszer kezd mutatkozni, mostanában többnyire kibír 3 órát két evés között.
Sokat nézelődik, Lackót követi a szemével, utána fordul, mosolyog és gagyorászik neki. Egy kis mosolyalbum, nagyon hálás, ha valaki ránéz annak azonnal mosolyog és torokhangon kerreg (nem igazán tudom ezt leírni, nagyon vicces, Lackó ilyet sose csinált. :) ). Tud buborékokat fújni, meg újabban sikongatni, és ma volt két "majdnem kacagás" is. :)
Oltásra és csípő kontrollra a jövő héten megyünk, ezért méreteket akkor írok majd.
Egyre jobban szeretjük, jó hogy van. :)

2011. június 1., szerda

Lackó a hunyó

Számol:
-Kettő, öt, nyolc, kettő, négy, kilenc. Majd :"Aki hova bújt!!!" csatakiáltással elrohan megkeresni az apját.
És mikor megtalálta:
-Apa fölbújsz megint?

:DD