Néztünk este az M1-en egy műsort a fiatalkorúak börtönéről, de el kellett kapcsoljak még a vége előtt, mert felkavarodtam :( Arról volt szó, hogyan verték , erőszakolták, alázták meg, majd akasztották fel egy cellatársukat a rabok pár éve. Egy fiatal fiút, aki pár napja volt velük. :( Annyira kavarognak most a gondolataim! Olyan világvége hangulatba keveredtem. Ilyenkor elgondolkodom, hogy mivégre vagyunk itt a Földön, és hogyan lehetnek olyan mélységek, mint ezeknek a fiataloknak az élete. Úgy értem ez olyan, mint a földi pokol.
Én szentül hiszem, hogy az egyetlen cél az életben, amiért a világon vagyunk, az az, hogy szebbé tegyük. És borzalmas rájönni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nincs mit tenni. Hiába szeretnénk változtatni, vagy segíteni ezeken a fiúkon, ők rossz helyre születtek. Nincsenek lehetőségeik. Ezt az életet látják születésük óta, a bűnözés, az agresszió az egyetlen út számukra.
Hiszek abban, hogy bizonyos dolgok nem ok nélkül történnek, és hogy az emberek nem ok nélkül vannak ott ahol, és nem véletlenül születnek egy-egy helyre. De mégis... Miért van az, hogy vannak emberek, akik egész életükben a "trágyában" élnek, és csak rossz dolgok történnek velük, míg másokat elkerül a baj, és szinte az egész életük csak szépségekkel van tele? Mint például az enyém is. Néztem ezeket a szerencsétleneket a tévében, aztán néztem az én gyönyörű kisfiamat mellettem a kanapén. És hálát adtam azért, amim van, mert van akinek nem jut semmi.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése