2010. április 28., szerda

Gyűlölöm a költözködést!

Azt hiszem bátran jelentem ki, hogy utálok költözni, és ha rajtam múlik, akkor soha többet az életben nem vagyok hajlandó dobozolni. Én teljesen kivagyok idegileg, érzelmileg, és fizikálisan, ami egy cseppet sem javít a családi életünkön. Kibírhatatlan vagyok, nyűgös, hisztis, és türelmetlen, ami miatt Lackó is elég zizi.

Remélem most már túl leszünk rajta hamar.

2010. április 26., hétfő

Dobozolás

Alig merem elhinni, de eljött ez is!!! Halomban állnak a megpakolt dobozok a lakásban... :) Ha minden jól megy, a hétvégén már az új lakásban alszunk!

2010. április 23., péntek

Költözés?

Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik nagyon közel állunk a beköltözéshez. Mondjuk talán két hét, és ott lakunk.
És hogy mit érzek most, hogy egy álmom végre valóra válni látszik? Fura, de amellett hogy nagyon boldog vagyok, eléggé félek is. Nem szeretem az új helyzeteket, megrémítenek, elbizonytalanítanak. És mégiscsak négy éve lakunk itt, és sok boldog emlék köt ide. Meg aztán még soha nem költöztem, pláne nem egy másfél évessel. (Mikor ideköltöztem, az nem volt valódi költözködés, mert apránként kerültek ide a dolgaim, nem volt dobozolás, miegymás.)

Szóval izgulok, és félek. De azért nagyon várom. :)

2010. április 22., csütörtök

Pár kép

Ilyen lett Lackó szobája:



Így ül a drágám a wc-n:
(És itt jegyezném meg, hogy megint sikerült a wc-bé kakilni, és ez már nem olyan gyorsan szaladunk és véletlenül sikerül dolog volt, hanem szólt, mentünk, és nyomta. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes másfél évesen.)


Ez pedig a hajmosásnál elengedhetetlen kakastaréjos: :)

2010. április 19., hétfő

Zümi

Egy komplett mondat, és kaki a wc-be

Lehet, hogy a cím egy pettyet bizarr, de mivel jelentős fejlődési lépcső mindkettő, ezért nem bánom, hogy nem hangzik jól, akkor is nevén nevezem a dolgokat. Gyengébb idegzetű olvasók nyugodtan forduljanak el, mert a kaki-téma kifejtésre is kerül majd! :)

Kezdem a kevésbé kényessel, a teljes mondat történetével. :) Már említettem, hogy elkezdett két szavas mondatokat használni, úgy mint Papa pipázi, Zsuzsi hegedű, Apa ement. De a minap már sikerült egy olyan mondat is, amiben az alanyon és az állítmányon kívül egy tárgy is szerepelt. Így hangzott: Apa csiná hami. :) Azért ez már tényleg valami! :))

A kakival meg úgy volt, hogy tegnap anyósoméknál kb egy órán át mondogatta Lacusom, hogy kaki, kaki, egyszer ücsörögtünk is egy picit a wc-n, de csak nem sikerült. Aztán egyszer csak látom, hogy egész vörös a kis feje, annyira nyomja, úgyhogy szaladás a wc-hez, és bár egy pici már ment a pelusba, azért a másik, nagyobb része a wc-be sikerült. Amúgy ez már nem az első eset volt, mert már egyszer sikerült wc-be, és egyszer már bilibe is! :) Remélem nyáron leszokunk a pelusról! :)

Nagyfiú lett a drágám! :)

2010. április 17., szombat

A kapocs köztünk törhetetlen...

Már akkor is imádtam ezt a zenét, mikor még nem volt gyerekem, de most hogy van, egészen új értelmet nyert :)
(És szerintem az Ákos-féle magyar verzió ezerszer jobb a Phil Collins- félénél.)

2010. április 16., péntek

Ilyen kalácsot sütöttem...


...és nagyon büszke vagyok rá! :)
Fűszeres Eszter receptje alapján készült, ami a Stahl magazin tavaszi számában jelent meg. És tényleg nem is olyan nagy cucc kalácsot csinálni, ha van az embernek kenyérsütő gépe. Abba beledobtam a hozzávalókat (két tojás, másfél deci víz, egy zacsi élesztő, fél kg liszt, fél deci olaj, meg valamennyi cukor), másfél órán át dagasztott, kelesztett, aztán átgyúrtam, a feléhez fél deci vízben feloldott kakaót dagasztottam, hagytam kelni kb. 50 percig, aztán kinyújtottam, egymásra fektettem, két oldalról feltekertem, kivajazott gyümölcskenyér formába tettem, és vagy egy órán át sütöttem 190 fokon.
(A hozzávalók listája lehet, hogy nem pontos, de most emlékezetből írtam, mert nem találom az újságot, de amint meglesz pontosítok ígérem.)

Tátááámmm

A múltkor tettem fel egy képet, amin éppen fát festek Lacus szobájának a falára, de Zsófi barátnőm nem értette, hogy hogy lesz abból fa.
Nos, hát így:

(Amúgy a képek azért ilyen furik, mert egy képbe nem fér bele tökéletesen a fa, ezért a Gábor több képből csinálta ezt az egyet, illetve kettőt.)

Ez a második fázis:


És ez a harmadik, majdnem befejező:

2010. április 15., csütörtök

Büszkeségem

Az alant látható székre nagyon büszke vagyok, mert ebből a székből találtam 3 darabot a mamám padlásán, igen lestrapált állapotban, megkopva, kissé szétesve, üléshuzat nélkül, és némi csiszolással, festéssel, kárpitozással (az is saját munka!!), ez lett belőle. Így kb. ezer forintból lett egy székünk, ami valljuk be, nagyon jó ár. :) Az ötlet az enyém, a kivitelezés Gábor érdeme. Lehet gratulálni... :)


2010. április 12., hétfő

Filmajánló

Kalypsonál jártam, ő hozta szóba az egyik bejegyzésében a Szerelmünk lapjai című filmet. Gondoltam leírom, hogy ez a legszebb szerelmes film, amit valaha láttam. És igenis létezik igaz szerelem. :)




Nyűglődés

A mindennapjaimat főleg az álmodozás és a vágyakozás teszi ki. Nem is vágyakozás ez már, hanem inkább epekedés. Fejben mindig az új házban vagyok, takarítok, rendezkedek. A valóságban azonban még súlyos tízezrek, meg minimum egy hónap választ el minket a költözéstől. És ez nagyon meghatározza a hangulatomat, mert annyira akarom már az új otthont, hogy az már szinte fáj. És két év vágyakozás, álmodozás után, azt hiszem már meg is érdemelném. :(

Olyan jó ott lenni, és tenni- venni; és annyira borzalmas kilépni az ajtón, és újra hazajönni ide, amit már valójában nem is tekintek az otthonomnak. (Ez amúgy meg is látszik rajta, ugyanis örökös rendetlenség van, de már nincs kedvem, erőm nekifogni a rendrakásnak, és a takarítást is csak tessék-lássék módon végzem el.)

Bárcsak bele tudnék kicsit tekerni az időbe...

2010. április 10., szombat

Új rovat indul...

... Lackószáj címmel. :)
A következő beszélgetés hangzott el ma:
Én: Mi az Lackó, kóla?
Lacus bólogatva: Mikóla.

2010. április 8., csütörtök

Zene, mert már rég volt

Kifelejtettem...

...a legjobbat! :) Azt, hogy nagyon jó hallása van, és tök szépen énekel. Pl. Berni szülinapja óta azt, hogy Szülitapóóóó, ami nem más, mint a "Boldog Szülinapot" Lacikául. :) Ha meglát egy gyertyát, azonnal rázendít. Aztán még énekli az altatódalokat is, amiket délutáni alvásnál szoktam neki dúdolni. /Mondjuk ezekre szerintem rajtam kívül senki nem ismerne rá, de akkor is... :)/

A gonosz kis kobold

Nem tudom a fogzás, a dackorszak, vagy mi a fene teszi ezt Lacussal, de olyan kiállhatatlanul viselkedik mostanában, hogy az már felháborító! :) El is neveztük Gáborral koboldnak, mert frankón olyan ilyenkor, mint a filmek gonosz kis törpéi. Visít, tombol, csapkod, földhöz veri magát. Mikor az oviban voltak ilyenek a gyerekek, mindig azt hittem, hogy nevelési hiányosság, majd én tudom mit kell ilyenkor csinálni a sajátommal. A helyzet azonban az, hogy fogalmam sincs. Persze igyekszem nem törődni vele és világosan kifejezni, hogy nagyon haragszom ezért a viselkedésért. Remélem ez hosszú távon célba ér. Addig meg marad a hajtépés... /Még mielőtt valaki megrémülne: nem az övét tépem, hanem a magamét! :)/

Azért a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy mikor épp nem úgy viselkedik, mint egy kobold, akkor kisangyal. Egyre szebben, és érthetőbben fejezi ki magát, nagyon sok új szót tud, amik között akad néhány igazán nehéz is, mint pl.: kardián (kardigán), pinnangó, dobodács(=bodobács), mennény (mellény). Elég sok igét is tud már, pl. hozom, csináom, látom, s talán ennek köszönhetően elkezdett egyszerű mondatokat mondani, pl. Hozom mennény.
Nagyon kedves is tud lenni, puszilgat, megsimiz. Egyedül is eljátszik, elkezdett duplóval építeni, és próbálkozik az önálló evéssel.
Gábor még mindig nagy kedvenc, ha este belép az ajtón, Lacus kézen fogja, és húzza befelé, és mondja mellé, hogy "Játétot!", ami azt jelenti, hogy menjenek együtt játszani. Engem nem szokott ilyesmire kérni, ezt kimondottan neki tartogatja. Hiába, építeni meg autózni csak apa tud igazán! :)

2010. április 7., szerda

Hátterek

Fúúúú, annyi, de annyi szép háttér van még itt, hogy úgy kell visszafognom magam, hogy ne próbáljak ki még ezret!!! Mindenesetre aki hátteret keres, az nézzen körül ezen az oldalon. És ha itt nem talál semmit, ami kedvére való lenne, akkor sehol! :)
És akit még esetleg érdekel, az nagyon szép sablonokat talál itt, és itt.

Új design

Ugye szép lett az új külső? :) Szerintem ez sokkal jobban passzol az egyéniségemhez, és pillangós, ami a nagy kedvencem. Nekem nagyon tetszik! :)

2010. április 6., kedd

Ambivalens érzések

Egyfelől egyre jobban vágyom rá, hogy legyen egy kis pocaklakóm, és hogy négytagú család legyünk. Olyan jó lenne megint egy kis csöpp béka, és az a finom babaillat!
De másfelől mindig mikor kicsit is jobban belegondolok hogy milyen lenne, úgy megrémülök, hogy lebeszélem magam azonnal. Mi lesz Lacussal, hogyan fogadja majd, hogy nem ő a főszereplő? Akarok én megint éjszakázni, zombi lenni?
Magam se tudom mit szeretnék jobban. Talán nem kéne ennyit agyalnom, csak belevágni. :)

2010. április 5., hétfő

Húsvéti Állatkertezés

Tegnap Állatkertben voltunk tesómékkal. Lacusnak reggel hőemelkedése volt, de gondoltam talán csak a fogzás miatt, úgyhogy azért elindultunk. Sajna elég levert is volt, ezért nem élvezte igazán a látványt. :( Mondogatta az állatok nevét, némelyik tetszett is neki, de az az igazi várva várt vidámság elmaradt. :( Nem baj, majd legközelebb!
/Egyébként mondja hogy majom, elefánt (efánt), víziló, zsiráf, zebra, fóka. :)/

(Amúgy a hőemelkedés nem tudom mi lehetett, mert aztán láz is lett belőle, viszont azon kívül semmi más tünet nincs. Kb. egy hónapja szintén volt egy hasonló. Nem tudom, hogy a fogzásba belefér-e a 38 feletti hőmérséklet is, de asszem megkérdezem a doktornénit.)

Íme néhány kép tegnapról:







2010. április 2., péntek

A kilencedik

Kibújt Lacus kilencedik foga, a bal alsó négyes! :) És szerintem most több is van érkezőben, mert szegény nagyon odavan! Egész álló nap óbégat, mindenhova követ, csorog a nyála, és ha csak teheti az ujját rágicsálja.
Viszont az éjszakáink nyugodtak, mióta minden este Gábor altatja. Megfigyeltük ugyanis, hogy ha ő teszi le aludni, akkor úgy alszik reggelig, mint akit leütöttek, ellenben ha én fektetem, akkor van éjjeli nyűgösködés.

2010. április 1., csütörtök

A lakás képekben

Előrebocsátom, hogy Gábor szerint a fotózás nem az erősségem. Be kell lássam, hogy igaza van, ezért aztán a képek minősége miatt ezer bocsi, némelyik nagyon homályos lett! A másik amiért elnézést kérek, a szörnyű kupi, de a lakás még háborús övezet, elképesztő rumli van. :) De mivel itt egyesek annyira könyörögtek képekért, így gondoltam ezek is jobbak a semminél... :)

Előszoba:
(Ezt a képet a bejáratból csináltam. Jobbra a nappali van, aminek az egyik csücskéből választottuk le Lacus szobáját, balra meg a konyha-étkező van.)



Fürdőszoba:





Konyha- étkező:
(Az első kép az előszobából készült, a másodikat az étkező részből löttem, hogy látszódjon a konyhaszekrény is.)




Nappali:



Háló-dolgozó kuckó:
(A galérián lesz az ágyunk, alatta amolyan számítógépes kuckó- féle.)



Lackó szobája:
/Ez elég vacak kép lett, de olyan pici a szoba, hogy belülről nem lehet képet csinálni. Amúgy a színek, meg a felhős égbolt asszem ezen is látszik. :)/



És én, amint épp fát festek Lackó falára:

Egy nehéz nap délutánja, avagy így ájul el, aki nem alszik délután