Hamár...

...ma ilyen piszok korán keltem, és még mindenki alszik, akkor írok arról is, hogy Dorci beindult. Az elmúlt egy-két hétben robbanás szerű fejlődésen ment át, főleg a mozgása terén. Egyedül ül, felül, kúszik, olyan gyorsan, mint a gyík, négy-kézlábazik, hintázik előre hátra, és állásba húzza magát (mondjuk még elég ingó-bingó rózsaszál). Ja, és tegnap kibújt az első fogacskája. Szabad szemmel még alig látszik, de már karcol. Élénken érdeklődik a szilárd táplálék iránt, -és bár Lackónál sose csináltam ilyet, mert utálom a pacsmagolást, -ha kenyeret adok a kezébe, tök ügyesen elmajszolja. (És a kis maradék darabot, ami az öklében marad, komoly harcok és hatalmas, keserves, szívet tépő zokogás árán lehet csak elvenni tőle.)
Egy dolog nem változik csak, és az az alvás. Kétszer minimum, de inkább háromszor kel éjjel, teljesen összevissza, kiszámíthatatlanul, napközben pedig nem hajlandó aludni, ha esetleg egy órát alszik egy huzamban, akkor megszólalnak a fanfárok. Hulla vagyok változatlanul.

Írnom kéne...

...az oviról. De ha egyszer olyan nehéz írni róla. És nem Lackó miatt. Ő tökre jól vette az akadályt, az első héten hétfőn és kedden csak egy órát voltunk ott, első nap ketten, másnap ott hagytam fél órára. Harmadnap már ott maradt egyedül hosszabban is, csütörtökön és pénteken pedig már rendesen mentünk. Egyszer sem sírt, nem hiányolt, és nagyon jól érezte magát. Sokat mesélt, és csak jókat. :)  Aztán egy hétig nem ment, mert ahogy a nagykönyvben megvan írva, betaknyosodott (se láz, se semmi, csak takony). Tegnap ment először, ismét gond nélkül.
Bezzeg én. Igazából az első hetet még tök jól bírtam, örültem is, hogy ennyire könnyen veszi ezt a dolgot. Ma éjjel viszont alig aludtam valamit. Írnék arról, hogy mit érzek, de ezt nem lehet megfogalmazni. Csupa olyan dolgot, amik kimondva elképesztően nagy butaságok, és amint szavakba öntöm őket, csak mosolyogni tudok még magamon is, de belül még is elképesztően komoly dolgoknak tűnnek és hatalmas "veszteségnek" élem meg ezt az egészet most. Alakulnak a napjaink, egészen más a délelőtt Lackó nélkül....
És ahogy Barbus írta az ovis posztnál kommentben, érzem, hogy ettől óvónőként is változom, rengeteg dolgot tanulok, és nagyon sok minden szerepel már most az "ezt másképpen fogom majd csinálni" listámon.
(Például tiszta hülyének tartottam azokat az anyákat, akik nem tudják elengedni a gyereküket, végülis ez az élet rendje...miért kell ebből ekkora ügyet csinálni??Erre tessék, itt vagyok.  :) Anyaként a dolgok már közel sem ilyen fekete-fehérek.) De legalább látom, hogy mennyire előítéletes voltam/vagyok. A gyerekeim annyi mindenre tanítanak engem.

A kis kommandós

Jelentem a legkisebb kúszik, mint egy kommandós. :)
Lackó elkezdhet rettegni, mert többé nincs lehetetlen, a házak és tornyok leomlanak, az kisautók nyáltól csepegnek, a Majmi füle megrágatik.
Én meg mostantól asszem porszívózhatok és moshatok fel minden nap. :)

Számonkérés

-Anya!!Konkrétan mit csináltál itt a szobámban????

(Mondjuk az élmény úgy teljes, ha azt a pofácskát is látja hozzá az ember :) )

Irány az óvoda

Hajjaj...Holnap kezdjük a beszoktatást. Egyfelől nagyon várom, úgy  gondolom mindkettőnknek jót fog tenni a külön töltött idő, az új benyomások...És ettől fejlődik majd a kapcsolatunk.
Másfelől természetesen aggódom/izgulok/kicsit belehalok, hogy "már nem csak az enyém" lesz. (Persze ez így félreérthető, tudom, hogy sosem volt az enyém, csak úgy értem ezt, hogy mostmár az óvónénik is fontos szerepet kapnak majd az életünkben, és ez fura, hiszen most még idegenek.)

Amúgy nagyon kis érzékeny mostanában, és bizony, ő most, nyolc hónappal Dodó születése után döbbent rá, hogy ez már örökre így lesz, ő már soha többé nem egyke, és már soha többé nem fogjuk csak őt egyedül szeretni. Elképesztő jeleneteket produkál, ez a video híven tükrözi milyen ő most (mindig jókat is nevetünk rajta Gáborral) :) De amúgy abszolút szerethetően adja elő ezt is, csak néha picit fárasztó :)

Nyolc hónapos a Dudó

Elképesztő, hogy hogy telnek a hónapok, eszméletlenül szalad az idő!
Hogy a jóval kezdjem, rengeteget ügyesedett a lány. :) Tud ülni. Ami nagy szó, mert egy hónapja még úgy dőlt el, mint a krumplis zsák, már meg is kérdeztem a védőnőt, hogy nem kell-e valami fejlesztő torna, vagy fityfiritty, ő meg mondta, hogy á, majd meglátom, hogy pikkpakk behozza, de amúgy nincs is igazán elmaradva. Erre két nap múlva, szinte minden előzmény nélkül felült magától, és azóta egyre-egyre ügyesebb. :) Sikerült a négy-kézláb is, nagyon ügyesen billeg előre hátra. :) Kúszik is, bár főleg hátra, de azért amit kinéz magának azt eléri valamilyen módszerrel.
Gagyog, kiabál: Tejtejetej, ez a kedvence... :)
Eszméletlen csaj. Hisztizni úgy tud, hogy ihaj, már előre látom, hogy hogy tudja majd játszani a sértett királylányt, ha a Lackó piszkálja...Abban meg nem lesz hiba, mert már most is piszkálja rendesen. :)
Zabagép. Napközben a következő a menetrend: reggelire tápszarszer, tízóraira (10 körül) gyümölcs+keksz kombó (banán, alma, körte, szilva, meggy, sütőtök), ebédre (egy óra körül) főzelék (répa, krumpli, tök, sütőtök, cékla, spenót, sóska, és minden másnap husi), uzsira tápszer vagy gyümi és keksz, kora vacsira tejpép, este lefekvésnél tápszer. ÉÉéééés, éjjel kb. 3-4 óránként tápszer. Igen, még mindig minimum kétszer, de van hogy háromszor kelünk. Ha valaki azt mondja nekem egy évvel ezelőtt, hogy 8 hónapos korában még azért imádkozom majd, hogy legalább csak egyszer keljen fel, kinevetem, és elküldöm a fenébe, hogy mást riogasson, az én gyerekem tutira jól alszik majd, lám Lackó is mintababa volt. Na ja, Lackó igen, Dudus viszont nehéz eset, a pocakja is még mindig sokszor fáj, rengeteget kakil, naponta 3-4 szer is...(mondtam már a Gábornak, hogy menjen pelenkagyárba dolgozni). Mellette nagyjából semmit nem lehet csinálni, mert igényli/igényelné a szoros közelséget (értsd: le se lehet tenni).

De persze azért imádom, csak már szívesen aludnék egy normálisat :)

(Foga még mindig nincs, és nem is látom, hogy jönne.)

A kis praktikus

A Vuk kapcsán ismét előkerült nálunk a halál téma.
Ma este Lackó biggyedő szájjal megkérdezte: -Anya, de Ti ugye nem fogtok felmenni az angyalokhoz??
Én:- De, Lackó, ha majd egyszer-nagyon soká- öregek leszünk, és meghalunk, akkor majd mi is felmegyünk az angyalokhoz.
Lackó tovább biggyeget:  -De akkor hiányozni fogtok nekem.
Én: -Te is nagyon fogsz hiányozni nekünk.
L.már szinte sírva :-De akkor ki fog ebédet főzni nekem??