2010. november 13., szombat

A hatodik

Valami, amit reményeim szerint soha nem kell megtennem...

A vágyam az lenne, hogy soha egyetlen szerettemtől se kelljen megválnom, mert eddigi életemben voltam olyan szerencsés, hogy még nem halt meg senki, akit valóban nagyon szerettem. De azt hiszem ez mostanában már lassan elkerülhetetlenné válik, bár ki tudja, még élhetnek a szüleim 20 évig is. Egy ideje, azt hiszem mióta gyerekem van, nagyon foglalkoztat a halál, és mivel a szó szoros értelmében nem vagyok hívő ember, úgy értem olyan, akinek mély megrengethetetlen hite van, így bizony meg is rémiszt picit.
Na de a lényeg az, hogy mivel azt nem remélhetem hogy például a szüleimet sosem kell eltemetnem életem során, mivel hosszú életet szeretnék élni, mint azt az előző bejegyezésben írtam, így azt írnám ehhez a ponthoz, hogy sosem szeretném átélni a gyermekeim elvesztését. 

(Lehet amúgy hogy tök gagyi vagyok ezekkel a vágyakkal, mert tegnap gondolkodtam, és nyilván valami kézzel foghatóbb dolgot kellett volna írnom, például hogy remélem egyszer még nagyon gazdag leszek, vagy mittomén, de én őszintén ezekre a dolgokra vágyom a legjobban legbelül.)

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Nem vagy gagyi, ezek az igazi értékek! Szerintem legalábbis... :-)