2010. október 21., csütörtök

Ebéd, de gyorsan

Már megfigyeltem, hogy az ebéd szinte mindig akkor lesz a legfinomabb, ha még fél 12-kor tanácstalanul állok a nyitott hűtő előtt, és se kedvem ebédet csinálni, se túl sok időm.
Ma is éppen ez volt a helyzet, elég sz*rul indult a nap, leszakadt a polc a tv fölött, és a rajta lévő cuccok lefelé estükben leverték a tv tetején lévő laptopot, aminek ugyan nagyon komoly baja nem lett, de már előre láttam, hogy mit kapok én ezért ha hazajön Gábor (bár semmi közöm nem volt a dologhoz, az egyetlen hiba, amit elkövettem, hogy a tv tetejére tettem a laptopot, de azt ő is szokta). Aztán végül nem is kaptam ki miatta, még csak nem is dühöngött.... :)
Visszatérve az ebédhez: tehát elég pocsék kedvemben álltam a hűtő előtt töprengve, és akkor látva a hűtő tartalmát, ki pattant a fejemből az isteni szikra, és a következő egészséges és finom ebédet készítettem 15 perc alatt:
Kifőztem egy zacskó durum fussilli tésztát, s amíg az főtt megpirítottam a tegnapról maradt bacon zsíron egy csokor újhagymát és három duci gerezd fokhagymát csíkokra vágva. Ezt egy nagy salátástálba tettem, hozzáadtam egy csomag szintén csíkokra vágott füstölt lazacot, két evőkanál zöld pestot és egy darab felkockázott mozzarella sajtot. Ezeket összekevertem, és mikor a tészta kifőtt, azt is hozzákutyultam. Tálaláskor megszórtam egy kis parmezánnal, és kész.
Gyors volt, egészséges és isteni! :)

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Adom, én is akkor tudom a legjobbat kotyvasztani, ha nincs otthon "semmi". :-) Főzzünk abból, amit találnuk, igazi kihívás! ;-)