Nyűglődés

A mindennapjaimat főleg az álmodozás és a vágyakozás teszi ki. Nem is vágyakozás ez már, hanem inkább epekedés. Fejben mindig az új házban vagyok, takarítok, rendezkedek. A valóságban azonban még súlyos tízezrek, meg minimum egy hónap választ el minket a költözéstől. És ez nagyon meghatározza a hangulatomat, mert annyira akarom már az új otthont, hogy az már szinte fáj. És két év vágyakozás, álmodozás után, azt hiszem már meg is érdemelném. :(

Olyan jó ott lenni, és tenni- venni; és annyira borzalmas kilépni az ajtón, és újra hazajönni ide, amit már valójában nem is tekintek az otthonomnak. (Ez amúgy meg is látszik rajta, ugyanis örökös rendetlenség van, de már nincs kedvem, erőm nekifogni a rendrakásnak, és a takarítást is csak tessék-lássék módon végzem el.)

Bárcsak bele tudnék kicsit tekerni az időbe...