Csak udvariasan :)

Mondom üljön rá a wc-re, én a konyhában vagyok, ő megy a fürdőbe. Hallom, hogy molyol, kérdezem:
-Segítsek, vagy tudod egyedül?
Mire ő visszakiabál:
- Köszönöm, egyenlőre nem kell.

Na udvarolni azt tud

Aszondja ma nekem:
-Szia csöcsi!

(Anyám mennyit fogok én még égni az oviban emiatt a büdös kölök miatt...Lesz pár kellemetlen beszélgetésem az óvónénivel, azt már előre látom.. :D)

Aktuális para kérdés

Ez a nem-félek-a-szüléstől dolog szépen lassan köddé vált, és újra átvette a helyét a para énem. Konkrétan nagyon be vagyok tojva, és bár egyfelől könyörgöm, hogy még legalább egy hónapot hagyjon nekem ez a picurka, mert még ezer a dolog, hogy minden megfelelően várja őt itt kinn, másfelől meg szívesen túl lennék már ezen az egészen, tudván hogy mindenki szép, egészséges és boldog. Újabban megint parázok, hogy minden jól alakul-e majd, mindenki egészségesen hagyja-e majd el a szülőszobát, és ilyenkor azon is elgondolkodom, hogy milyen nehéz különbséget tenni a félelmeink és a megérzéseink között. Olyan sokszor nézek úgy Lackóra, hogy Jézusom, milyen lenne, ha ez lenne az utolsó pillanatunk, mi lenne, ha soha többé nem láthatnám, nem ölelhetném őt meg. Tudom, ez így ijesztően hangzik, de tényleg ilyesmik jutnak eszembe sokszor. És akkor felmerül a kérdés, hogy ez most csak para, vagy...? És aki nem hisz a megérzésekben, az olvassa el ezt. Elgondolkodtató.

A hajmosásról megint

No, hát nagyon fura, hogy annak ellenére, hogy óvónő vagyok, bennem fel sem merült az a remek ötlet, amit Katity adott a múltkor a hajmosással kapcsolatban. Pedig tényleg nagyon klassz ötlet, és tegnap ki is próbáltuk, és azt azért nem állítom, hogy a siker maradéktalan volt, de mindenképpen tettünk egy nagy lépést előre. Az történt ugyanis, hogy Lackó megmosta először apa haját, lezuhanyozta a fejét, besamponozta, aztán megint lezuhanyozta a fejét, majd egy picit tiltakozott az ellen, hogy ezt saját magán is kivitelezni kéne, de végül belement, és egy hang nélkül lezuhanyozta a saját fejét, majd besamponozta a haját, és csak akkor kezdett el sírni, mikor lemosta a hajáról a sampont, és az a szemébe folyt. Szóval szerintem ez már nevezhető félsikernek, legalábbis az élvenyúzós visításhoz képest mindenképpen. :) Azért persze nem kiabálom el, és nem élem bele magam, majd akkor derül ki, hogy ez a módszer valóban bejött-e, ha legközelebb is legalább ilyen jól alakul a hajmosás :) Szóval ezúton is köszi a tippet Katity! :)

Az első irigykedés

Volt ugye az a remek elképzelésem, hogy ha még időben átszoktatjuk Lackót a nagy ágyba, akkor mire most összerakjuk újra a kiságyat, már nem is emlékszik majd rá, hogy az valaha az övé volt. Hát, jó nagy bakot lőttem, mert bizony emlékszik, és határozottan ragaszkodik hozzá, hogy az az övé, és most először azt is közölte, hogy az fix, hogy ő azt semmiféle kistesónak nem adja, és ő kikéri magának, mert ő nem nagy fiú, hanem picibaba-legalábbis ha ez kell ahhoz, hogy a kiságyban aludhasson. Szóval így állunk most. Azért sejtettem, hogy nem lesz ez fenékig tejfel... :)

Mai csokor

-Tudok csőriteni. (értsd: csücsöríteni.)

*****

-Lemegyek a patakhoz. Velem tartasz anya. (Kijelentő módban persze. És milyen választékos, nem? :D)

*****

Ül a hátul, az autósülésben, és így szól:
-Megyek a mamához. Téged is elviszlek a mamához anya. (Mintha ő vezetne, mondjuk... )

Non-stop...

...csuklik ez a kis muci. Nagyon vicces érzés, Laca nem csuklott ennyit, vagy csak nem lehetett így érezni. Néha annyira csuklik, hogy látszik a pocakomon, ahogy ütemesen emelkedik. Tök vicces. :)

Ez is eljött

Ma megtörtént, amitől tartottam, nevezetesen, hogy szétnyílt a kabátom cipzárja a pocakomon. Mi a szöszt fogok hordani az elkövetkező hat hétben? :)

A kis elfoglalt 2.

Mostanában, ha valami olyat kérek, amit nem szeretne megcsinálni (pl. hogy adjon egy puszit, vagy hozzon oda valamit, vagy csukja be a szemét alvásnál), akkor azt válaszolja, hogy:
-Sajnos most nem érek rá.

Hát nem imádnivaló? :)

Úgy örülök...

...hogy idén is előkapták ezt az a hülye influenza hisztit, így most agyalhatok, hogy oltassak-e még erre a kis időre (tavaly oltattam, de azért most mégiscsak terhes vagyok), illetve aggódhatok azon, hogy mire odakerülök, és lebabázok, épp ne legyen látogatási tilalom, mert abba belehalok, és tutira hazajövök egy nappal a szülés után, saját felelősségre is akár.

Összevissza

Annyi mindent szeretnék megörökíteni, de valahogy nem áll össze a kép egy bejegyzéssé, és a gondolatok csak kesze-kuszán cikáznak a fejemben.
Mindegy, leírom, max. lesz sok info-morzsa, összefüggéstelenül. :)

Lackóról már rég le akartam írni, hogy még mindig nem szobatiszta, ami egyre jobban kezd bosszantani. Szó szerint bosszant, mert lassan egy éve kakil bilibe, vagy vécébe, gond nélkül, és az első ilyen alkalom óta kb. 3 baleset ha történt, tehát max. 3szor kakilt pelusba. Ellenben a pisilés nem akar sikerülni. Ha nincs rajta semmi, hanem csak egy szál kukiban szaladgál, akkor szól, viszont ha már van rajta gatya, akkor esze ágában sincs, csont nélkül bepisil, 5ből 4szer. Ha kérdezem hogy nem kell-e, azt mondja nem, és egy fél perc múlva becsorgat. Persze erőltetni nem akarom, csak bosszant, hogy nem a képességeivel van baj, azok nagyon is jók, hanem a szándék hiányzik, egyszerűen valamiért nem akar a pelustól megválni. Igyekszem türelemmel várni, mert tudom, hogy ha eljön az ideje, úgyis megoldódik ez a probléma, dehát mit csináljak, a türelem nem az erősségem. :)

A másik vele kapcsolatos dolog, amit mindenképp meg akartam örökíteni, az a hajmosás. Még sosem hallottam milyen, ha valakit élve nyúznak, de elképzelésem szerint pont olyan lehet, mint mikor mossuk Laca haját. Pontosabban az apja mossa, mert engem nem visz rá a lélek. Olyan félelem van ilyenkor a szemében, hogy a szívem szakad meg, és hogy a helyzet még nehezebb legyen, könyörög is, hogy jó fiú lesz ígéri, csak ne mossuk meg a haját, és kiabál, hogy jujjjjjujjjjujjjj....Istenem, valahol egyszerre szorul össze a szívem a sajnálattól, és tartom mégis szörnyen komikusnak a helyzetet. Amúgy fogalmam sincs mitől lett ez ilyen elképesztően félelmetes dolog, mondjuk sose szerette, de azért ennyire soha nem volt kiakadva tőle. Na mind1, a legtöbb, amit tenni tudunk, az az, hogy mindig elmondjuk, hogy ez nem büntetés, nem azért mosunk hajat, mert rossz, hanem azért, hogy tiszta legyen, és hogy annyira megritkítottuk a hajmosások számát, amennyire csak lehetett, azaz 2-3 hetente mosunk csak, mikor már tényleg nagyon muszáj.

Rólam. Mostanában egész jól viselem a nagy pocakot, megint tudok aludni-bár ezt inkább lekopogom. Úgy tűnik a titok nyitja az volt, hogy nem szabad délután aludnom, és akkor tudok éjjel. :) Most úgy érzem mégsem fog ez a kis hölgy annyira sietni, talán kivárja az idejét. Tulajdonképp még jó így együtt, szeretem, ahogy mocorog, és minden nehézséggel és nyűggel együtt a nagy pocakot is szeretem azért. Egyedül az a rossz, hogy könnyen elfáradok, meg hogy emiatt a hülye idő miatt rossz kedvű és depis vagyok, dehát azt hiszem ennek nem sok köze van a terhességhez.
Egyébként lassacskán megvan minden szükséges holmi, még varrnom kell ezt-azt, de szerintem a jövő héten elkészül a babakuckó is, és talán a pakkomat is összekészítem, hogy megnyugodhassak, és tudjam, hogy ha kell, akkor minden készen áll.
Izgalmas időszak ez, egyfelől izgatottan várom, milyen lesz az élet négyen, meg hogy milyen jó lesz újra egy babaillatú apróságot a kezemben tartani, másfelől picit szomorúan gondolok arra, hogy ezek az utolsó napok, amiket hármasban töltünk, úgy, hogy minden figyelmünk Lackóé csak.

Csajos

Ez a kis muci már most igazi nő. Annyi ruhája van már, hogy Lackónak összesen nem volt ennyi szerintem :) Azt sem tudom hova teszem majd ezt a rengeteg hacukát.
(Amúgy itt jegyezném meg, hogy éljen a vatera, meg a használt ruha biznisz, mert az összes ruhácskát használtan szereztem be, és szerintem nagyon klasszak, és a pénztárcánkat is alaposan megkíméltük. Csak az összehasonlítás kedvéért: vettem a vaterán 2 bundazsákot, 10-15 darab rugit, 8-10 db bodyt, 2-3 kis ruhát, 8-10 kis nadrágot, 8-10 kis felsőt, zoknikat, egy kis harisnyát, meg még mittoménmit és ez az összes volt kb. 10 000 forint. Aztán vettem két darab új harisnyát az H&M-ben, 2000 ft-ért...Szóval szerintem minden szempontból nagyon megéri használt ruhát vásárolni.)
Már alig várom, hogy lássam a kis rózsaszín csodákban az én gyönyörű babámat! :)

Milyen volt 2010?

Több blogon is olvastam mindenféle évértékelést, összegzést, és úgy gondoltam én is írok egyet. Végülis nem árthat, ha látom leírva is, hogy milyen boldog, eredményes év van mögöttünk

2010-ben tehát:
-elkészült végre az otthonunk közel két év és rengeteg munka után. Májusban költöztünk, és decemberre mondhatom, hogy igazi otthon lett belőle.
-Lackónk egyre csak okosodott és ügyesedett, és az év eleji babából év végére okos nagy fiú lett, aki gyönyörűen beszél, egyedül eszik (ráadásul nagyon szépen), nagyon vicces és érdekes meglátásai vannak a világról, és bár sokszor egy kis utálatos pukkancs, mi mégis imádjuk. :)
-Júniusban mondhatni első próbálkozásra, megfogant a második babucink is, aki ráadásul valóra váltja anyukája álmait, és kislány lesz :)
-szinte egész évben alig voltunk betegek, voltaképpen semmi nagyobb bajt nem tudnék megemlíteni tavalyról
-bár anyagilag ez az év sem volt életünk legstabilabb éve, azért panaszra sincs okunk, mindenre jutott, amit szerettünk volna, építkeztünk, nyaraltunk, szépítgettük a lakást is. ( Év közben sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy valahogy nagyon úgy érzem, hogy ez az életünk erről szól: az átlagos anyagi helyzetről, amiben jut is-marad is, de minket nem hinném, hogy fel fog vetni valaha is a pénz, és nem is baj ez. Nekünk ezt kell megtapasztalni, hogy hogyan osszuk be a keveset, hogyan örüljünk annak, amink van, és hogyan jussunk mégis ügyes spórolással egyről a kettőre.)

Szóval soha rosszabb évet, mint 2010!! Remélem 2011 is éppen annyi szépet és jót tartogat nekünk, mint az elmúlt év! :)

Végre...

...frissítettem a másik blogon! Kukkantsatok be :)

:(

Na most így ne legyek paranoiás. Megint meghalt egy kismama :( meg a babái is :(

Aranyköpések

Ül mellettem a kanapén egy szál kukiban (azaz fél pucéran), gyűrögeti a kukiját és megszólal:
-Gyurmázom a pöcsimet, csinálok belőle kígyót.

:DDD

****

 Kapcsolgatom az adókat, az amerikai elnök beszél a tévében, mire a kisfiam felkiált:
-Ott a Pákó!

(És most magyarázom a bizonyítványom: Esküszöm a Pákót nem miattam ismeri, mi nem nézünk ilyesmit a tévében, vagy a tesóméknál látta, vagy a mamánál.:)) )

Az anyai ösztönök

Mikor Lackót vártam, tudtam, hogy kisfiam lesz, és hogy szőke lesz, olyan kis igazi rosszcsont, egy pupák, haramia. És lőn, úgy is lett. Most pedig a lelkem mélyén már az első perctől kezdve tudom, hogy kislányt hordok a szívem alatt, és arról is van elképzelésem, hogy milyen lesz. Barna hajú, csoki szemű, pufók pofi, pisze orr, nagy haj, olyan igazi kiscsajszi, érzékeny, de azért vagány, minden huncutságban benne van, és a szeretteit pillanatok alatt az ujja köré csavarja majd. Én ilyennek érzem, látom őt, ha lehunyom a szemem. Azért írtam ezt le, hogy legyen nyoma, és majd össze lehessen hasonlítani őt ezzel a képpel, ha már hús-vér valójában velünk lesz.

A minap, egyik hajnali forgolódásom alatt, mikor szinte a fél éjszakát félálomban lebegve töltöttem, megvilágosodtam, és azt éreztem, hogy lesz még egy kisfiunk is. Nem olyan mint Laca, nem egy ilyen belevaló PASI, hanem egy kis érzékeny, finom lelkű, nebáncsvirág, Dani. Szóval most érdeklődve nézek a jövőbe, hogy valóban jók-e azok a bizonyos anyai megérzések, vagy nem. :)

Amúgy pedig a fészekrakás ezerrel beindult, lassan az összes ruhácskát beszereztem, jövő héten mosok-vasalok, és hamarosan a csomagomat is bepakolom. Tudom, hogy még elég korai ez így a 32. héten, de én már úgy érzem eljött az ideje, szinte biztos vagyok benne, hogy a pöttömke nem lesz bent 40 hétig, szerintem jó, ha a 38 hetet kivárja. És érdekes, hogy nem félek a szüléstől most, valahogy úgy érzem minden rendben lesz, úgy, ahogyan lennie kell. Meglátjuk. :)
(Ja, és Lackó szinte minden nap megjegyzi, hogy "Mindjárt kibújik a kistesó.", és rengeteget beszél róla, meg játszik olyanokat, hogy felhívja a kistesót telefonon, vagy hogy becsomagol pár játékot, és közli, hogy ezt a kistesónak adja.)

Az éjszakáról

Erre mondják azt hiszem, hogy "kérjetek, és adatik!",mert történt ugyanis, hogy a ma éjszaka legkellemetlenebb pontja a reggel 7 órás ébresztő volt, azaz se forgolódás, se béna álmok, a pocak is kényelemben volt egész éjjel, és pisilni is csak egyszer kellett, azt meg kibírom, ugye. Szóval ha lehet minden kívánságom így teljesüljön.
És akkor itt meg is ragadnám a lehetőséget, és azt kérem, hogy az újévi első lottó ötös nyertese az apukám legyen! :) Köszönöm.

A(z egyik leg)rosszabb dolog

Azt mondják a Természet direkt rendezi úgy, hogy a kismamák az utolsó 1-2 hónapban már gyakran ébredjenek éjszaka, mert így már készül a szervezetük az éjszakázásra. Na, ha tehetném, én írnék egy petíciót a Természetnek, mert köszönöm szépen, engem nem kell felkészíteni, fel vagyok én készülve, sajna tudom mi vár rám, és a magam részéről inkább ezt a maradék két hónapot mély, pihentető alvással tölteném, forgolódás, béna álmok, pocak kényelembe helyezés, és konstans wc-re mászkálás helyett. Elég lesz nekem "nemaludni" két hónap múlva. Szóval szerintem ez egy igen ostoba gondolat  a Természettől, és én részemről a nyugodt éjszakákra szavaznék. Köszönöm.

Blogszülinap

Isten éltesse a blogomat, ami éppen ma egy éves!
Nem hittem az elején, hogy ilyen sokáig fogom írni, hogy tényleg lesz miről írnom, és hogy lesz aki olvassa. :) Ha egy picit több olvasóm lenne, esküszöm, még játékot is hirdetnék és lehetne valami szépet nyerni. De lenne rá jelentkező? Kezeket a magasba, ha valakit érdekel. :)

A(z egyik) legjobb dolog...

...végre eljött. :) Nevezetesen, hogy megkezdtem a pöttöm kislány ruhák beszerzését. És állandóan olvadozok, ez piszok jó móka :) Imádom, hogy lesz egy kis csaj is a családban!

Fura

Olyan elképzelhetetlennek tűnik mostmár, hogy volt idő, mikor csak ketten voltunk, és úgy is boldogok voltunk. Most üres a lakás Nélküle, és azt sem tudom mit kezdjek itt magammal. Az meg még furább, hogy hamarosan már az lesz elképzelhetetlen, hogy voltunk valaha hármasban. :)

Nagy fiú

A mamájánál alszik, Gábor anyukájánál. Most először. Először van tőlem éjjel ilyen távol (a tesómék közel laknak), és elöszőr hagytam úgy ott valahol, hogy nincs semmi dolgom, és nem is akartam igazán, minden idegszálam, és porcikám tiltakozott, de valahogy ennek ellenére mégis tudom, hogy meg kellett tennem, el kell engednem a kezét, meg azt is, hogy neki ott jó, és ha túl sokáig húzom ezt a dolgot, akkor egyszer csak már késő lesz, és majd már nem tudom otthagyni, akkor sem, ha akarom. Tudom, hogy picit kusza ez így, de pont ilyen kuszák az érzéseim is, meg a gondolatok a fejemben. Olyan fura kettős érzés. Egyfelől ha lehetne sosem engedném el, másfelől tudom, hogy ez az élet rendje, hogy leválik rólam, és nem tehetem meg vele, hogy pici babát csinálok belőle, csak azért mert nekem úgy kellemesebb, ha tudom, hogy pótolhatatlan vagyok.
Istenem de nehéz az anyaságot jól csinálni. Ez a legnehezebb feladat, amit valaha is kaptam az élettől...meg persze a legszebb is.