Karácsony után

Hát, vége megint. :( Valahogy minden évben olyan gyorsan szalad el az egész, pedig milyen sokat készülünk rá, és várjuk. Persze nem panaszkodom, szép volt, boldog, és olykor még meghitt is. Bár egyre jobban fogalmazódik bennem a gondolat, hogy másképpen kéne ünnepeljük, hogy még jobban át tudjuk magunkat adni az ünnepnek, és át tudjunk szellemülni, de talán majd jövőre, mikor már négyen leszünk, megjön a megoldás is.

Egyébként jól vagyunk, a kis picurkánk nő-növekszik, rengeteget mocorog, hatalmasakat hullámzik a hasam, de egy igazi kis rejtőzködő, mert ha meg akarom mutatni valakinek-és ebbe az apja is beleértve- akkor meg sem moccan, lapít mint az a bizonyos a fűben. :) Lackó is egyre többször odabújik, megpuszilja, de azért már most mutat némi féltékenységet, pl. ha Gábor megpuszilja, megsimizi a hasam, akkor rászól, hogy ne puszilja, vagy egyszerűen csak odafurakszik ő is. Amúgy is nagyon irigy korszakát éli, rosszul van, ha BÁRKI hozzányúl a játékához, könyörög, hogy menjünk vele játszani, de ha odamegyünk semmihez sem nyúlhatunk, mert azonnal ránk ripakodik.
Amúgy elég apás mostanában, velem rendre közli, hogy nem a barátom, és csak apát szereti, csak apa nyúljon hozzá, ő vigye aludni, miegymás. Kicsit tartok tőle mi lesz, ha én még ráadásul kórházba is vonulok egy pár napra, de azért remélem nem lesz gond. Sokat beszélünk erről, próbálom őt felkészíteni már most, hogy ne érje majd őt meglepetés. De nem hiszem igazán, hogy egy két éves gyereket fel lehet erre készíteni. Voltaképpen még én sem tudom mi vár ránk. :)