Rohan az idő

Annyira sűrű napjaink voltak mostanában, hogy általában kettőt pislogok, és eltelik egy hét. Emlékszem, mikor Lackó volt kicsi, annyira be voltam gubózva vele otthon, hogy ólomlábon vánszorgott az idő, és mindig azt vártam, hogy jajj, mikor telik már végre el egy újabb hónap. Akkoriban amúgy is mindig vártam valamit: mikor lesz már egy hónapos, mikor alussza át az éjszakát, mikor adhatok neki végre szilárd kaját, mikor kezd járni, beszélni, mikor veszi át a Nobel díjat és sorolhatnám. Most meg, nincs időm ilyesmire, örülök minden percnek, és csak azt látom, hogy rohannak a napok, és bár tegnap hoztuk haza a Dorcit a kórházból, és lám, máris 3,5 hónapos mosolyalbum, aki folyton gagyog és annyira cuki, hogy az már-már túlzás. :) Bár éjjel még mindig jobban szeret enni, mint aludni. :)