Hiány

Hosszú idő óta most álmodtam velük újra. Az oviban voltam, és olyan jó volt őket megölelgetni, megpuszilgatni álmomban. Nagyon hiányoznak. Persze, jó itthon Lackóval, jó, hogy van saját gyermekem. De piszkosul hiányzik az a régi élet, azzal a sok gazember lurkóval. Azt hiszem míg élek nem felejtem el majd őket, és csak remélni merem, hogy én is hagytam bennük némi nyomot. Ők voltak az első csoportom, és ki tudja, talán az utolsó is. Még nem tudom hogyan tovább, ha megint dolgozó nő leszek. Nem biztos, hogy újra az ovit választom majd. Az viszont fix, hogy a szívem egyik csücskében egy apró zug az övék örökre. :)

Íme az én drágáim két évvel ezelőtt:
(Mikor megismertem őket némelyik két éves volt. Idén a legtöbben suliba mennek már.)