Valami díj féle...

Na, hát Regitől kaptam egy ilyen díjat, vagy mi a szöszt, köszi Neki! :)

A díj szabályai:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.


Első három szabálypont kipipálva. :)
Hét dolog magamról...
1. Mióta az eszemet tudom anya és feleség akartam lenni. Mindig azt gondoltam, hogy az élet egyetlen valódi értelme a gyerekszülés- nevelés. Aztán amikor teljesült a vágyam, kicsit arcon csapott a rám-zúduló rengeteg felelősség, nagyon megijedtem, és elbizonytalanodtam, hogy tényleg ezt akartam-e. Persze amikor lecsengett a kezdeti nehéz időszak, bennem is letisztultak az érzések, és újra biztossá vált, hogy ez a legklasszabb dolog, ami valaha egy nővel megtörténhet. Mert kiteljesedni egy munkában, élvezni egy hivatást, megtalálni a párunkat mind jó dolog, de semmi nem fogható ahhoz az érzéshez, mikor a gyermeked megtanul valami új dolgot, vagy rád mosolyog, és érzed, hogy ő Belőled lett.
2. A gimi után egy évig recepciósként dolgoztam, ott kattantam rá a netezésre.
3. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy év anyagi függetlenséget jelentő munka után kitaláltam, hogy visszamegyek tanulni, és ezért mindent megtettem. Magántanárhoz és logopédushoz jártam, és a fősuli alatt diákhitelből meg ösztöndíjból tengődtem. :) Mégis életem egyik legszebb időszaka volt. A maga gondtalanságával talán még boldogabb is volt, mint a mostani évek, még a lurkó dacára is :)
4. Gáborral társkeresőn ismerkedtünk meg, az interneten.
5. Szeretek gyöngyöt fűzni, és mostanában arról álmodozom, hogy nekem is lesz egy olyan klassz Meska boltom, mint anyahajónak, vagy Zsukkának, és pénzt is kereshetek a hobbimmal.
6. Évek óta olvasok blogokat, de egész januárig azt gondoltam, hogy nekem nem lenne mit írnom. Magamat is meglepem vele, hogy csomó gondolatom van, amiket szeretnék leírni.
7. Amíg fősulira jártam azt terveztem, hogy önkéntes munkát fogok végezni, és ételt osztok majd hajléktalanoknak. Aztán persze túl lusta, kényelmes, gyáva voltam, hogy megtegyem. De még él bennem a remény, hogy majd egyszer összeszedem magam, és képes leszek valami "segítő", önzetlen munkát végezni. Pl. majd ha a kölkeim felnőttek... :)

Kár, hogy csak hét dolgot kellett leírnom, mert még lenne egy csomó mondanivalóm magamról... :) Majd talán egy másik alkalommal leírom.

De én kinek passzoljam tovább? :) Azt tudom, hogy anyahajó és Juci már leírta magáról a hét dolgot, úgyhogy nekik azért nem küldöm. Gasztróblogba asszem nem illik az ilyesmi, meg akiket én olvasok már olyan rég blogolnak, hogy már talán kaptak is ilyen díjat.
Úgyhogy hosszas töprengés után:

1. Anta
2. Botond
3. Natimama
4. Pepperke
5. Naomi
6. Deteeanyu
7. Zsukka

Asszem minden pontot teljesítettem. :)

Érzelmi hullámvasutazás

A hangulatomat hónapok óta három fázis jellemzi:
1.: Jajj, de jó, most már tényleg hamarosan kész a lakás, költözünk. Bizakodom. Bizakodom.
2.: Basszus, már megint nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk, nincs pénzünk, sose fejezzük be a lakást, ez egy qrva pénztemető!!
3.: Leszarom, majd lesz valahogy! Nem agyalok.

Aztán ismét következik az első, örök körforgásban váltakozva a másodikkal, és harmadikkal. Gábor szerint én egy érzelmi hullámvasúton ülök. Mondtam neki, hogy akkor még örülhet is, mert így legalább NÉHA jó kedvem van.
Piros betűs ünnep lesz a költözésünk napja.

My name is...

...bébianya, anyucibébi, Ticsim (azaz Kicsim). :)

Üzenet

Ma leemeltem Csernus Nő című könyvét a polcról, olvasási célzattal. A tesómtól kaptam a 25. születésnapomra, de akkor nem tudtam elolvasni.
Kinyitottam, és néhány nagyon személyes és szép szó mellett ez állt:

Üzenet a 25. születésnapodra
"Elengedem mindazt, ami bennem megkövült és elporladt. Csak azt tartom meg, ami jó nekem. Vagyok, mint folyó: örök áramlásban."

Nem tudom miért, de annyira megtaláltak a szavak. Ahogy olvastam, potyogtam a könnyeim. Nekem van a legfantasztikusabb nővérem a világon, az tuti. Nagyon szeretem.

aktuális kedvenc

Családi bicózás

A délutáni alvás után felkerekedtünk hárman, és most először elvittük Lackót bicózni. Mögöttem ült a gyerekülésben, gyönyörűen sütött a nap, én pedig 3 év óta először ültem biciklin. Eltekertünk az új kerékpárúton a Postás strandig, ott hasra feküdtünk a fűben, mi élveztük a napsütést, Lacus pedig kísérletezett a bicaj kerékkel. :) Aztán tovább tekertünk, és fagyiztunk egyet. Ez is az első volt Lackónak, eddig még nem evett fagyit. (Megjegyzem őstehetség, olyan ügyesen nyalta, hogy sok nagyobb gyerek is megirigyelhetné!)
Fagyizás közben néztük a Dunát (amire Lackó közölte, hogy vizes), és láttunk kacsákat is, amiket Lacus így élőben is felismert, pedig eddig még csak képről látott ilyet.

Hazafelé tekerés közben pedig végig simizte meg puszizta a hátamat...Mit ne mondjak, vicces volt így bicózni. :)

A Postás strandon:

Na végre Oláh Ibolya!!!

Sokáig kellett várni, de eddig úgy fest megérte... Nagyon jók ezek a számok, legalábbis nekem nagyon tetszenek! :)

Az van, hogy...

...itt a jó idő végre, és elképesztően klassz, hogy ezt a tavaszt Lackó már lábon köszönti, azaz ha kimegyünk a kertbe, tudok tenni-venni, míg ő szintén tesz-vesz, azaz pl. motorozik, vagy virágföldet lapátol ki a cserepekből. :)

...készen vagyunk a festéssel, szerintem májusban költözünk!!! :) Bár Gábor minden ötödik percben szidta az anyámat a festés miatt (minek kellettek ilyen színes falak, meg blablabla...persze neki is tetszik, csak ötször annyi volt vele a macera, mintha sima fehér falakat választottunk volna, pl. kb. háromszor fogyott el a festék és kellett újat venni, kurva drágán; meg sokkal jobban látszanak a hibák is, stb.), azért most hogy kész van, nem bánom már, hogy ilyen merészen választottam. Nagyon szép lett minden.

...Lackó egy tünemény, és minden nap arra gondolok, hogy ő a legjobb dolog az életemben, és még soha, soha nem hoztam olyan jó döntést, mint azt, hogy ő lett nekünk.

...True Blood lázban égünk Gáborral, minden este 2-3 részt fogyasztunk el belőle. Nagyon izgi, nagyon szórakoztató sorozat. Persze semmi mély, tartalmas dologra nem kell számítani, csak amolyan könnyed szórakozás.

...bár szégyenlem bevallani, megrekedtem a fogyózással. Egyszerűen nem megy a dolog. Se a torna, se az önmegtartóztatás az evésben. Minden nap elhatározom, hogy holnaptól megint belevágok, de nem megy. Pedig még legalább 10 kg-tól szeretnék megszabadulni a következő gyermekvállalás előtt. De a tavaszi fáradtság és letargia ledöntött a lábamról, és kikezdte a vasakaratomat (amivel amúgy sem rendelkeztem...). Azért még él bennem a remény, hogy történik valami csoda, és mégis sikerülni fog! :)

Az első séta motorral

Tudom, hogy ez a cím egy pettyet ellentmondásos, de valóban az történt, hogy ma először hagytuk el a kisautóval a nappali biztonságot nyújtó falait, és kiléptünk a világot jelentő deszkákra, akarom mondani aszfaltra. :) Szerintem egy- két hét és rohanhatok a kisfickó után... :)

Becézgetős, kedveskedős

Pár napja az van terítéken, hogy mindent becézni kell. Leginkább engem, ami azt eredményezi, hogy újabban az anyuci, vagy anyucika névvel illet. Asszem nem kell ecsetelnem micsoda hízelgés ez nekem... :) Aztán van még apuci, meg Dudika is. (Utóbbi természetesen hű társa, és fegyverhordozója, azaz Rudolf, a rénszarvas) :)
Ezzel a becézgetős módszerrel született ma délután a nyuszika után szabadon a röfika és a pipika. :))
Tudja a számokat háromig egymás után, és mostanában ha elmegy egy repcsi felettünk, akkor nagyon komoly arccal azt mondja, hogy "Égen. Repcsi.". Nem tudom kire ütött ez a gyerek, de hogy nagyon okos, ahhoz kétség nem fér. :))

A lefekvés...

...szigorúan a két kedvenccel történik, azaz A Tejcsivel és A Rudival. :)

Boldogságos percek (avagy vigyázat, nyálas lesz!!)

A napom egyik legjobb része a reggeli ébredés, mikor hárman összebújunk, babaillatú nyakacskába fúrom az arcom, és apró kezek simogatnak. Nézem hogyan öleli egymást a két legfontosabb pasi az életemben, hogy mennyire szeretik egymást, és olyan határtalanul boldog vagyok ilyenkor!
A napom másik legjobb része pedig az esti lefekvés, mikor bebújok Gábor mellé a jól előmelegített ágyba, jéghideg lábaim az övéhez fúrom, szorosan összebújunk, és hallgatjuk ahogyan szuszog a kisfiunk.
Tudom, hogy ez nagyon nyálasan hangzik, de ezekért a percekért érdemes élni.

Tizenöthónapos oltás kicsit megkésve

Ma megkapta Lackó a tizenöthós oltását, kis késéssel. Nagyon jól viselte, épp csak akkor sírt, mikor megszúrta a doktor néni. Két perc múlva már nem is emlékezett az egészre. Amúgy 11 kg, és mindenki meg volt lepődve, hogy mennyire szépen beszél, és milyen sok mindent mond.
Az oltás után benéztünk az oviba is, ahol dolgoztam. Istenem, nagyon jó volt látni a gyerekeim!!! Olyan hatalmas nagyok már, mind gyönyörű és okos! :) Még megismertek. :) Lackó kis szégyenlősködés után feloldódott, és nagyon élvezte a rengeteg játékot. Olyannyira, hogy lépcsőre mászás közben akkorát esett, hogy kb négy lépcsőfokot zuhant hátraszaltóval tarkítva. Nagyon megijedtem, azt hittem komoly baja esett, de egy homlokpuklin kívül eddig nem látszik más. A kedve is jó, úgyhogy talán agyrázkódás nélkül is megússzuk. Meglátjuk. Mindent összevetve asszem ez nem az ő napja volt! :)

Megzabálom!!

Azt mondja nekem Lackó ma reggel: Szia Bébi! :) Az apjával nem kicsit dőltünk a röhögéstől, hihetetlen egy kölyök! :)
Egyébként tegnap hajvágás volt nálunk, immár másodszor lett új frizurája a fiatalembernek. Nagyon kisfiús ábrázata lett tőle! Nem úgy értem, hogy eddig kislányos lett volna, hanem hogy már nem kisbaba, hanem igazi kisfiú.
Aztán az is van még, hogy ma reggel a hintaszékében ülve elénekelte az elejétől a végéig azt a dalt, hogy "Hinta- palinta, hintázik a Lacika." Ha nem a saját fülemmel hallom, biztos, hogy nem hiszem el.
Egyre több állatot ismer fel, olyanokat is, hogy gólya, páva (pálya), elefánt (efánt), delfin (efin), majom (majmi).

Hiány

Hosszú idő óta most álmodtam velük újra. Az oviban voltam, és olyan jó volt őket megölelgetni, megpuszilgatni álmomban. Nagyon hiányoznak. Persze, jó itthon Lackóval, jó, hogy van saját gyermekem. De piszkosul hiányzik az a régi élet, azzal a sok gazember lurkóval. Azt hiszem míg élek nem felejtem el majd őket, és csak remélni merem, hogy én is hagytam bennük némi nyomot. Ők voltak az első csoportom, és ki tudja, talán az utolsó is. Még nem tudom hogyan tovább, ha megint dolgozó nő leszek. Nem biztos, hogy újra az ovit választom majd. Az viszont fix, hogy a szívem egyik csücskében egy apró zug az övék örökre. :)

Íme az én drágáim két évvel ezelőtt:
(Mikor megismertem őket némelyik két éves volt. Idén a legtöbben suliba mennek már.)

A kis csibész képekben

Így szereti Rudit:


Így fújja az orrát (a blúzomról lebontott zsebbe):


És ilyen mikor meg kell zabálni :) :

My Love & Sherlock

Ez a szám az egyik kedvencem, amiről mindig Gábor jut eszembe. A telcsim is így csörög, ha ő hív. :)



Ehhez amúgy még tudni kell, hogy eleinte a mi zenei ízlésünk olyan távol volt egymástól, mint Makó, meg Jeruzsálem... :) Aztán rájöttünk, hogy a kevéske közös pontok egyike Jose Padilla. Így ismertem meg ezt a számot. Azóta már közelítettük az álláspontjainkat, és a Petőfin nagyon sok olyan számot találunk, ami mindkettőnknek tetszik.
Amúgy sokszor elgondolkodom, hogy két olyan különböző ember, mint ő meg én hogyan lehet mégis boldog együtt. Ugyanis a tévében sem tudunk soha megegyezni, ott is nagyon kevés a közös nevező. Az én drágám a National Geaographicot nézné, én a Vivát, ő a Spektrumot, én a Dekót, ő a Viasat Historyt, én a sima Viasatot. :) És mégis megvagyunk valahogy, pedig csak egy tévénk van. Persze azért akadnak a sorozatok közt is közös kedvencek, pl. a Jóbarátok, a Két pasi meg egy kicsi, a Született feleségek.
A filmekkel egyébként más a helyzet, abban nagyon is egyezik az ízlésünk. Legutóbb a Serlock Holmest láttuk együtt, és mindkettőnknek nagyon tetszett, csak ajánlani tudom. Guy Ritchie jól megrendezte, Robert Downey jr. és Jud Law pedig zseniálisat alakít benne, legalábbis szerintem. :) Íme egy kis ízelítő :

Újra itt

Nem írtam már egy hete, mert nem igazán volt mit. Minden úgy van, mint eddig, én meg nem akartam magam ismételni.

A ház készülget, festünk, már készen van a konyha, előszoba, fürdő, és lassan Lackó szobája is. Alakul a nappali is, úgyhogy valóban nem választ már el sok minket a költözéstől. Úgy döntöttem nem teszek most még fel képeket, még akkora a kosz, meg a kupi, hanem majd inkább akkor, ha már szépen rendben van minden... :) A színekkel amúgy nagyon bátran bántunk, lesz lime-barna, piros-barna a falakon, Lackó szobájában pedig majdnem narancssárga-kékkel. De nem bántam meg, sőt... :) Szerintem nagyon klassz lett. :)

A fogyókúráról rég írtam, tudom, de ez nem jelenti azt, hogy feladtam! :) Az történt, hogy az ínyem és a fogaim fölötti aggodalom olyannyira felemésztette minden energiámat, hogy nem tornáztam másfél hétig, és ezen a héten is csak kétszer, és evésben is egy picit elengedtem magam. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy zabáltam volna válogatatlanul, sőt. Csak épp lazább voltam picit. Amúgy eddig összesen 7-8 kg ment le, már látszik is, és a ruháimon is nagyon érzem, úgyhogy semmiképp nem adom fel, sőt azt tervezem, hogy nekifogok egy picit szigorúbb fogyózásnak, amolyan szénhidrátmentes verziónak. Csak még erőt gyűjtök hozzá... :)

Lackó is jól van, annyira cuki, hogy az már szinte lehetetlen... :) Új szokása, hogy délután együtt alszik a nagymamájától kapott rénszarvassal, akit elneveztünk Rudinak ("Dudi"). /Egyébként Rudi szinte családtag lett, ha lehet visszük mindenhova. :)/
Kezd rövid mondatokat mondani, úgymint "Enyém apa", "Repcsi elment","Ott a anya".
Amúgy ez az enyém dolog tök édes, ha valamit meg akar kapni (pl. a bögrémet, amiből a kávét iszom) és én nem akarom odaadni, akkor ő tök dühösen közli, hogy "Enyém!!", mire én: Nem a tied. Mire ő: "Tiem.". :)
Nagyon jó kisfiú, leszámítva a durvaságot. Ez sem konstans, csak akkor csinálja, ha fáradt idegileg, vagy fizikálisan. Többnyire az unokahúgaim hozzák ki belőle, mert állandóan belemásznak szegény arcába, amitől ő olyan pipa lesz, hogy ha csak meglátja valamelyiküket, mar, karmol, pofozkodik. És nem segít ilyenkor se szép szó, se kiabálás, se büntetés. Ha haragszik, annál durvább. Igazából ez az egyik olyan része a nevelésnek, amiben tehetetlen vagyok. Nem tudom hogyan tudnám leszoktatni róla. Persze vannak azért ötleteim, igyekszem következetes is lenni, csak eddig úgy látom, hogy nem vezet eredményre semmi.
/Amúgy ha mondom neki, hogy ezt nem szabad, és nézd meg mit csináltál, most szomorú és fáj neki, akkor hajlandó megsimizni, megpuszizni akit bántott, sőt, még azt is mondja, hogy bocsi. :)/