Visszatérés? :)

Nem tudom jár-e még ide valaki, mert már én se nagyon szoktam...Mindig gondolkodom, hogy milyen jó lenne feléleszteni valahogy a blogot, újra írni a mindennapokról, milyen klassz lenne majd ezt évek múlva visszaolvasni...Nem ígérek semmit, magamnak sem, de ha néha eszembe jut valami, azt idevésem. :)

És most van téma...Ugyanis úgy alakult az életünk, hogy június környékén nagycsaládosok leszünk. :) Nem terveztük, pontosabban nem ÍGY terveztük. Szerettünk volna még egy babát, de nem most, hanem később, mikor már nagyobbak lesznek a gyerekek, mikor kicsit kipihentebbek leszünk, mikor több helyünk lesz, stb. De megint beigazolódott, hogy ember tervez, Isten végez. Ez a baba minket választott, most választott, úgyhogy hosszas őrlődés, rengeteg könnycsepp, gondolkodás után végül úgy döntöttem, hogy ha most jött, akkor most van itt az ideje :)
Azóta már jártam orvosnál is, hat hetes, nagyon formás kis paca, és ügyesen dobog a kis szíve. :)
Dorci még nem érti, Lackó viszont nagyon örül, ő már régen kampányolt még egy kis tesóért, úgyhogy boldog. :) Bár kisfiút szeretne, de azért azt mondta, hogy ha kislány, akkor sem kell a kórházban hagynunk ;)

Kis dolgoknak is örülünk...

Lackónak vettünk egy madár etetőt, és hazafelé erről beszélgetünk a kocsiban...Hogy mit rakunk majd bele, milyen madárkák jönnek majd hozzánk enni...Annyira belelkesül, olyan aranyosan örül, hogy mondom neki:
-Látod Lackó, ezt szeretem Benned, hoyg így tudsz örülni az apróságoknak is!
Mire ő elgondolkodik, majd:
-Miért, mekkora az a madáretető????

Süket-e

Én:- Most nem simizlek Lackó, mert dolgom van.
Lackó:- Hol van tollgomb???

A szerelem sötét verem

Előzmények: ez a levélke.
Az előzmény előzménye: Lackó már hetek óta kitartóan ragaszkodik hozzá, hogy ő SOHHA nem fog megházasodni, neki ugyan nem kell feleség.

Mikor megkaptam azt a bizonyos levélkét, kérdőre vontam:
-Lackó, te elvetted a Fruzsikát feleségül??
Ő:-Aha.
Én:- Dehát nem azt mondtad, hogy Neked nem kell feleség???
ő: -Dehát szejetem őt anya.

Ennyi. :DD

Na, ezen nagyon nevettem.

Ezt tegnap este kaptam egy ovis anyuka-társtól...

"szia,

 

azt hiszem a te fiadhoz ment feleségül a lányom az elmondása szerint :))

 

üdv, xx"

Nálunk ez az első ilyen story, úgyhogy fix helye lesz a szívem egyik csücskében azt hiszem. :)

Izzasztó meló az alvás...

Lackó felébred a délutáni alvásból, megölelgetem, érzem, hogy csurom víz a gatyája...Mondom neki:
-Hééé, te bepisiltél??
Mire ő...
-Neeeem, csak megizzadtam!

Hahh, ez aztán a jó szöveg :DD

SPR

Azaz spontán puszi reflex...Gábor így nevezte el azt a tüneményes szokást, ami a mi pöttöm Dorcinkat jellemzi. Egyszerűen imádni-valóan hízelgős, össze sem lehet számolni, hoyg hány puszit szór szanaszét a nagyvilágba egy nap alatt. A múltkor, mikor Gábor altatta Lackót, és Dudus már jócskán húzta a lóbőrt, Gábor fültanúja volt, hogy forgolódás közben, ÁLMÁBAN (!!) szórja a puszikat a lepedőnek...Mikor elmesélte szakadtunk a nevetéstől. :)

Repost

Úgy döntöttem nem ígérgetek, hogy mostantól írok rendesen, mert nem tudom fogok-e...Inkább csak írok, ha épp van kedvem, és van mit megörökíteni. :) Meglátjuk sikerül-e magamhoz térni, vagy végleg vége...

Lehet, hogy vega lesz?

Ma ebédnél...
Lackó:- A malacnak fáj, ha kiszúrják.
Én:-Igen? Ezt meg ki mondta?
L:-Hát...én gondolkodtam el rajta.

Komoly dolgok ezek Kérem szépen. :)

És ez is eljött

Hogy minden tudás forrása csakis az óvónéni lehet. :)
Mai story:
Épp mutatom Gábornak, hogy milyen gyönyörű horgolt kokárdákat küldött az egyik kézműves ismerősöm, mikor Lackó a kokárda szó hallatán felkapja a fejét, és így szól:
- Nahát anya, hol hallottad azt a szót, hogy kokárda? Az oviban, ugye? Nekünk is mondta az óvónéni...

Imádom. :)

Megint egy nemalvós poszt

Jajjj, hát már megint mennyi mindenről nem írtam...
Igazából azért nem, mert borzalmas nemalvós éjszakák vannak mögöttünk, és egyfelől csak a túlélésre játszottam legtöbbször, másrészt meg nem akartam folyton panaszkodni.
Azért hogy mégis nyoma maradjon ennek is, elmesélem. Eszméletlenül magam alatt voltam a nem alvástól és a tehetetlenségtől az utóbbi időben. Elképzelésem sem volt, hogy hogyan változtassak ezen a kialakult helyzeten, ami egyre csak rosszabb és rosszabb lett. Kb. egy hétig minden éjjel úgy döntött a csaj, hogy ő már hajnal négykor kialudta magát, és képes volt órákon át üvölteni. És ez még azt mondom hogy hagyján, de amik hajnal négy előtt történtek...Hát, volt olyan éjszakánk, hogy kelt éjfélkor, kettőkor, és aztán négykor végleg....
Nem mondom, hogy ez most megoldódott, csak azt, hogy két napja egy kicsit jobb. Azt sem gondolom, hogy ez most végleges lenne, és örüljünk, juhé, mert Nála ez nem így megy. Most picit pihenünk (azért nem alussza át az éjszakát, hanem CSAK KÉTSZER kel, és nem kezd el óbégatni hajnalban, de megtanultam, hogy vele már ennek is örülni kell.)
Az elmúlt egy év éjszakázásai teljesen leamortizáltak, akkora táskák vannak a szemeim alatt, hogy mikor fényképen láttam, el sem hittem, hogy ez tényleg én vagyok. :( Sokszor akkor sem tudok rendesen aludni, ha épp lehetne, mert hallgatom, hogy mikor kezd el nyűglődni. Én azt tanácsolnám magamnak, hogy aludjon egyet valakinél, de a családból senki nem kapkod a lehetőségért, én meg nem erőltetem. Ez van. Előbb-utóbb csak alszik majd,... Én csak Lackót sajnálom, mostmár sokszor ő sem tud aludni, a múltkor mikor jöttem be Dorcihoz, úgy találtam L.-t az ágyában, hogy a fején volt a párna. :(

Nyelvújító

Lackó meglátja az asztalon a kankalin hervadozó virágait, és felkiált:
-Hééé, ezek kezdenek elszirmodni!

Negyedik hete...

...vagyok bezárva a lakásba, és leginkább sehova nem megyek...(Négy hét alatt egyszer elmentem a barátnőimmel dumálni, kétszer vásárolni, és számtalanszor az orvoshoz. Sétálni kétszer voltam.)
Hogy miért? Mert folyton beteg valaki. Vagy az egyik-vagy a másik, esetleg mindkettő. Elmeséljem részletesen? :)) Lackó kezdte bárányhimlővel. Közben a Dorci taknyos lett, aztán meggyógyult. Közben a Lackó pöttyei is leszáradtak. elment oviba, egy napot(!!) volt, majd este már köhögött, és sikerült egy "majdnemtüdőgyulladást" produkálni. Közben a Dorcin is kijöttek a pöttyök...
(A bárányhimlőről: Lackó irtó jól viselte, szinte egyáltalán nem vakarta, néha mondta, hogy picit csikiznek a kiütések, de lényegében ennyi. Fenistil cseppek, meg valami hab a gyógyszertárból, és mérhetetlen mennyiségű Nurofen, Lackó majdnem egy hétig volt lázas. Dorci viszont  szenvedett mint a kutya, vakarta, dörzsölte, rengeteg kiütése volt, sok-sok apró (Lackónak inkább kevés, de hatalmas hólyagok, rossz volt nézni), szegénykémnek még a fülében, szemén és szájában is voltak kiütések. Éjjelente üvöltött, mint akit nyúznak, és nem segített a fent említett gyógyszerek egyike sem. Viszont amilyen intenzív volt nála a dolog, olyan rohamos is, néhány nap alatt elmúlt a láz, és a kiütések is nagyon hamar elkezdtek leszáradni, már varros mind.)
Lackó már majdnem egy hete szedi az antibiotikumot, már nincs láza, de még mindig irtó rondán köhög, és olyan kis levert.
Én meg leginkább egy háromnapos vizihullára hasonlítok, és elegem van. A télből, a betegségekből, a háztartásból, a bezártságból, az ígérgetésből (akadnak megrendeléseim, csak időm meg energiám nem akad...ha leülnék varrni, ügyködni, akkor valaki szomjas, éhes, kakilnia kell/kakilt, fázik, melege van, álmos, stb)...
Nagyon várlak tavasz, gyere siess!! :)

Padlón

Napok óta nem aludtam 2 óránál többet egyhuzamban, és egy egész éjszaka alatt max. 5 óra alvás fér bele újabban. Az, hogy hulla vagyok, nem mond semmit, semmit sem fejez ki abból, ahogy most érzem magam. Szomorú vagyok, csalódott és tehetetlen, fogalmam sincs, hogy jutottunk idáig, és nem tudom min változtathatnék ahhoz, hogy ne így legyen. A Dorci csak üvölt, és üvölt, sokszor egész éjjel, többnyire éjfélkor kezdi, de ma pl. már fél 11-kor nekiállt (épp 20 perce aludtam el), és majdnem egy órája üvölt. Már nem is csinálok vele semmit, igazából nem is lehet, hiába minden, ringatás, ölelés, simi, nem használnak. Nem tudom, hogy mi baja, azt sem, hogy van-e baja egyáltalán, csak azt tudom, hogy már nem merek elaludni sem, és egész nap ég a szemem, fáj a fejem, és úgy járkálok, mint egy zombi. Napközben sem tudok pihenni, ha épp esetleg a csillagok is jól állnak, és mindkét gyerek egyszerre alszik, és én épp elaludnék, akkor fix., hogy 20 perc alvás után megint üvölteni kezd.
Nem tudom hogyan tovább, hogy meddig bírjuk ezt így. Majdnem egy éve nem aludtam egy normálisat, de azért voltak kevésbé szar időszakok, amikor legalább valahogy ki lehetett bírni. De ez a mostani, a pokol maga, lassan attól is görcsben van a gyomrom, hogy este lesz, és a legrosszabb, hogy nem látom a fényt az alagút végén. Eddig azzal biztattam magam, hogy na, majd ha egy éves lesz, na majd akkor minden megváltozik, de már tudom, hogy nem, ez nem fog. Mostmár nincs egy időpont bennem, hogy na majd ekkor vagy akkor, mert nem tudom meddig lesz ez így...Csak azt remélem, hogy azért nem örökké.

Az nem lehet...

...hogy nem írtam az oviról!! Pedig de, tényleg nem írtam.
Na szóval, az úgy volt, hogy a decemberi kényszer pihi után, nagyon nehezen ment a visszazökkenés, úgyhogy abban maradtunk az óvónénikkel, hogy beszoktatunk újra. Így január második és harmadik hetében együtt jártunk oviba, illetve csak egy-egy órára hagytuk ott Lackót. De akkor is végig üvöltött, nem akart barátkozni senkivel, szóval aggasztó volt a helyzet. Mondhatom, hogy tök tanácstalan voltam, már azon is gondolkodtam, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Aztán Gábor megoldotta a helyzetet. Az örök szkeptikusok és kétkedők most ne figyeljenek ide, az állításomat nem tudom majd klinikai tesztekkel meg miegymással igazolni, de a helyzet az, hogy a fülbesúgdosás megoldotta az ovis gondot egy pillanat alatt. :) Azért kifejtem, nyugi. :) Szóval az volt, hogy Gábor olvasta épp az agykontrollt, amiben volt valami mellékes történet arról, hogy altatásban milyen fogékony az ember agya, mert megmaradhatnak infók. (Na emiatt tuti kapok, ha G. elolvassa, mert elég pongyolán fogalmaztam meg, de az igazat megvallva nem tudok ennél többet, az én agyamig ennyi jutott el... :D ) És akkor ő megvilágosodott, és eldöntötte, hogy kipróbálja, és aznap este, fektetés után, mikor Lackó már elaludt, a fülébe súgta, hogy jó neki az oviban, és szeretik ott őt, és barátkozni fog a gyerekekkel, és játszik velük, meg ilyen pozitív dolgokat az oviról. :) (Ezt nekem el sem mesélte, csak később, mikor másnap lelkendezve hívtam fel, hogy a Lackó jól érezte magát, az óvónéni megdicsérte, mert nem sírt, és játszott...És mindezt úgy, hogy egyik nap még sírt, utálta, másnap nem sírt, tök jól érezte magát. Minden átmenet nélkül. Na ettől kezdve egy hétig kb. minden este sugdostunk, és lőn, Lackó szereti az ovit. :)
Szinte happy end, leszámítva a bárányhimlőt, amit a múlt szerdán hozott haza az oviból, és ami miatt azóta szobafogságban vagyunk mind hárman. De erről majd később. :)

Fogat növeszt...

...havonta egyszer. Minden hónapban van legalább két-három pokoli éjszakánk, amikor a kisasszony csak üvölt és üvölt, és nem jó semmi, és nem használ semmi. Sem dentinox, sem nurofen, sem ölelés, sem ringatás, semmi, semmi. Na, nem mintha a többi éjszakánk olyan remek lenne, nekem gyakorlatilag jó éjszakám 2011. március 2.-a óta nem volt. :) De visszatérve: a pokoli éjszakák után aztán általában gazdagabbak leszünk egy foggal. Eddig négy van belőlük, de éppen készülőben van a két felső szemfog is.
Amúgy a kiscsaj nem semmi. Nem egy kis mimóza, nebáncsvirág, anyámasszonykatonája, mint a bátyja. Nemnem. Dorci erőszakos, kis pukkancs, egy durva kis akarnok, ő bizony nem vár semmire, azonnal kell, sajtkukac, aki nem bír ücsörögni két percig sem, odacsap, mar, harap, üt, ha valamit akar, visít, kiabál, ha valami nem tetszik. Igazából nem panasznak szánom ez, tulajdonképpen nagyon szeretem, hogy ilyen. Szeretem, hogy nem hagyja magát, hogy tíz hónapos, de már most van benne annyi "tökösség", hogy megvédje magát a bátyjától. A minap, mikor Lackó direkt szekálta, és ahogy Dodó mászott, mindig direkt az útjába ült, elé feküdt, akkor Dorci úgy belemarkolt a hajába, és megtépte, hogy csak pislogtam, hogy nahát, ez ilyet is tud? :) És az ilyen szituk minden naposak, állandó a harc, a múltkor már Lackó dühösen megkérdezte, hogy "Anya, te minek szülted a Dorcit???Hogy mindig mindent elvegyen??".  Szóval megy a harc, de gondolom ez szinte mindenhol így van. Azért persze szeretgetik is egymást, mert Dudus amellett, hogy ilyen vehemens, tud nagyon cuki és hízelgős lenni, nagyon tud cicáskodni, és odabújni, úgyhogy vannak csöpögős pillanatok is bőven. :)
Mindenesetre sokkal szegényebbek lennénk a kiscsaj nélkül, az tuti. :)

2011-2012

Na, és hamár végre belekezdtem újra a blogírásba, akkor megírom már azt is, hogy a mi 2011-nk csodás év volt, írtó fárasztó év, de nagyon boldog...
-Lett egy Dorcink, aki rengeteg mindent tanít/ott nekünk, igazi család lettünk általa, és szerintem jobb szülök és jobb páros is. Türelemre, lemondásra, még önfeláldozásra is tanít minket, meg arra, hogy minden gyerek más miatt szép, kedves, okos és szerethető. :)
-Lett egy nagyfiunk, egy nagy óvodás, aki engem tanít sok mindenre, mint embert, és főleg mint óvónőt. Rengeteg elvemet és elképzelésemet döntötte meg és írta át, és tudom, hogy őmiatta, őáltala ezerszer jobb szakember leszek, ha egyszer visszatérek az óvodába.
-Lett nekem a varrás, mint szenvedély, mint hobbi, mint önmegvalósítás, és nem utolsó sorban, mint mellékes kereseti lehetőség. Imádom, mert sosem monoton és egyforma, mindig valami újat csinálhatok, és ez tök jó.
-2011-ben volt munka sok, így szépült a kert, a lakás...Még mindig nem valami nagy lépésekben, de nekem megfelel így, egészen jó, hogy mindenért megdolgozunk, és így tényleg minden a MIÉNK. A lakásunk igazán OTTHON lett, egy kis fészek, ahol jó élni.

Ezek a fontosabb dolgok, persze van/volt sok apróság is, amiknek lehet/ett örülni. Ha 2012 ugyanilyen szép lesz, és gazdag, mint 2011 volt, vagy netán egy picit még szebb is, az tökéletes! :)
És nem, én nem vagyok hajlandó gyomorgörccsel gondolni a jövőre, nem aggódom, mert tudom, hogy jó lesz nekünk amíg itt vagyunk egymásnak. :) Én pozitívan nézek a jövőbe, 2012-ben is! :)

Jól eltűntem, mi? :)

Szeretnék írni, de nem megy. Háromszor futottam neki, de egyszerűen nem jönnek a szavak. Pedig nincs baj, sőt. Tök boldog vagyok, igazán kerek most minden. Csak annyi minden maradt ki, hogy már nem tudom hol kezdjek neki...Azért most megpróbálom, meglátjuk mi lesz belőle... :)
Lackó sokat volt beteg, és mivel mindent hazahordott az oviból, így Dorci is. A december első két-három hetében gyakorlatilag végig betegek voltunk, bérelt helyünk volt az orvosi rendelőben. Ettől Lackó jól elszokott az ovitól-plusz dec. 6-án írtóra betojt a Mikulástól, így megvolt a rossz élmény is, szóval most januárban újra kezdtük a beszoktatást, és már második hete járunk együtt az oviba, mert nagyon elutasító volt, és végigbőgte a nélkülem töltött időt, nem akart barátkozni sem, és az óvónéniket sem volt hajlandó közel engedni magához. Ma talán történt egy kis áttörés, és egész jól érezte magát, és az óvónéni is nagyon megdicsérte, mert nem sírt, csak mikor eljöttem, de utána hamar megvigasztalódott. Tudom, hogy ez az én hibám is, egyrészt mert burokban nevelgettem eddig, alig jártunk valahová, csak a mi kettőnk kis szerelmes világa létezett, -vagyis inkább hármunké, később négyünké-, másrészt meg nem akartam ÉN ezt az ovi dolgot. Nagyon mélyen úgy gondoltam, hogy jó neki itthon velem, nem kell neki az ovi még. Igyekeztem ezt rendbe tenni magamban, és úgy érzem sikerült. :)
Dorci meg? Nagylány... :) Cuki, kis "cafka", igazi kislány, eszméletlenül tud cicáskodni, hízelegni, de ugyanakkor tipikus második, aki talpra esett, és lecsapja a bátyját, ha az el akar venni tőle valamit. Barátkozós, mosolygós, négy fogú kis banya. Imádjuk, és minden nap elolvadunk, hogy mennyire jó már, hogy lett nekünk egy kislányunk is, hogy lett nekünk egy Dorcink. Feláll, kapaszkodva lépeget a bútorok mentén, de kézenfogva nem lépked, nagyon bizonytalan, talán fél is. Nekem nem tetszik a csípője, visszaviszem az ortopédiára, már ha egyszer végre nem felejtek el időpontot kérni. Nagyon csámpásan áll, és a mászása sem tetszik igazán. Jah, és a legjobb majdnem kimaradt: elkezdődött a beszédfejlődése....Mondja, hogy nemnemnemnemnem, hogy tátá (értsd: pápá), ehhez integet is, és ma már azt is mondta, hogy hammmm. Nagyon édes. :)
Persze éjjel még mindig kétszer kell, már viccelődtünk azon a Gáborral, hogy ha még 20 évesen is felkel majd enni, akkor magának csinálja majd meg a kaját!! :) Most hogy Gábornak kevesebb a munkája, besegít éjjel, az egyik etetés az övé, ugyhogy így picit kevésbé vagyok fáradt...