...havonta egyszer. Minden hónapban van legalább két-három pokoli éjszakánk, amikor a kisasszony csak üvölt és üvölt, és nem jó semmi, és nem használ semmi. Sem dentinox, sem nurofen, sem ölelés, sem ringatás, semmi, semmi. Na, nem mintha a többi éjszakánk olyan remek lenne, nekem gyakorlatilag jó éjszakám 2011. március 2.-a óta nem volt. :) De visszatérve: a pokoli éjszakák után aztán általában gazdagabbak leszünk egy foggal. Eddig négy van belőlük, de éppen készülőben van a két felső szemfog is.
Amúgy a kiscsaj nem semmi. Nem egy kis mimóza, nebáncsvirág, anyámasszonykatonája, mint a bátyja. Nemnem. Dorci erőszakos, kis pukkancs, egy durva kis akarnok, ő bizony nem vár semmire, azonnal kell, sajtkukac, aki nem bír ücsörögni két percig sem, odacsap, mar, harap, üt, ha valamit akar, visít, kiabál, ha valami nem tetszik. Igazából nem panasznak szánom ez, tulajdonképpen nagyon szeretem, hogy ilyen. Szeretem, hogy nem hagyja magát, hogy tíz hónapos, de már most van benne annyi "tökösség", hogy megvédje magát a bátyjától. A minap, mikor Lackó direkt szekálta, és ahogy Dodó mászott, mindig direkt az útjába ült, elé feküdt, akkor Dorci úgy belemarkolt a hajába, és megtépte, hogy csak pislogtam, hogy nahát, ez ilyet is tud? :) És az ilyen szituk minden naposak, állandó a harc, a múltkor már Lackó dühösen megkérdezte, hogy "Anya, te minek szülted a Dorcit???Hogy mindig mindent elvegyen??". Szóval megy a harc, de gondolom ez szinte mindenhol így van. Azért persze szeretgetik is egymást, mert Dudus amellett, hogy ilyen vehemens, tud nagyon cuki és hízelgős lenni, nagyon tud cicáskodni, és odabújni, úgyhogy vannak csöpögős pillanatok is bőven. :)
Mindenesetre sokkal szegényebbek lennénk a kiscsaj nélkül, az tuti. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése