Jól eltűntem, mi? :)

Szeretnék írni, de nem megy. Háromszor futottam neki, de egyszerűen nem jönnek a szavak. Pedig nincs baj, sőt. Tök boldog vagyok, igazán kerek most minden. Csak annyi minden maradt ki, hogy már nem tudom hol kezdjek neki...Azért most megpróbálom, meglátjuk mi lesz belőle... :)
Lackó sokat volt beteg, és mivel mindent hazahordott az oviból, így Dorci is. A december első két-három hetében gyakorlatilag végig betegek voltunk, bérelt helyünk volt az orvosi rendelőben. Ettől Lackó jól elszokott az ovitól-plusz dec. 6-án írtóra betojt a Mikulástól, így megvolt a rossz élmény is, szóval most januárban újra kezdtük a beszoktatást, és már második hete járunk együtt az oviba, mert nagyon elutasító volt, és végigbőgte a nélkülem töltött időt, nem akart barátkozni sem, és az óvónéniket sem volt hajlandó közel engedni magához. Ma talán történt egy kis áttörés, és egész jól érezte magát, és az óvónéni is nagyon megdicsérte, mert nem sírt, csak mikor eljöttem, de utána hamar megvigasztalódott. Tudom, hogy ez az én hibám is, egyrészt mert burokban nevelgettem eddig, alig jártunk valahová, csak a mi kettőnk kis szerelmes világa létezett, -vagyis inkább hármunké, később négyünké-, másrészt meg nem akartam ÉN ezt az ovi dolgot. Nagyon mélyen úgy gondoltam, hogy jó neki itthon velem, nem kell neki az ovi még. Igyekeztem ezt rendbe tenni magamban, és úgy érzem sikerült. :)
Dorci meg? Nagylány... :) Cuki, kis "cafka", igazi kislány, eszméletlenül tud cicáskodni, hízelegni, de ugyanakkor tipikus második, aki talpra esett, és lecsapja a bátyját, ha az el akar venni tőle valamit. Barátkozós, mosolygós, négy fogú kis banya. Imádjuk, és minden nap elolvadunk, hogy mennyire jó már, hogy lett nekünk egy kislányunk is, hogy lett nekünk egy Dorcink. Feláll, kapaszkodva lépeget a bútorok mentén, de kézenfogva nem lépked, nagyon bizonytalan, talán fél is. Nekem nem tetszik a csípője, visszaviszem az ortopédiára, már ha egyszer végre nem felejtek el időpontot kérni. Nagyon csámpásan áll, és a mászása sem tetszik igazán. Jah, és a legjobb majdnem kimaradt: elkezdődött a beszédfejlődése....Mondja, hogy nemnemnemnemnem, hogy tátá (értsd: pápá), ehhez integet is, és ma már azt is mondta, hogy hammmm. Nagyon édes. :)
Persze éjjel még mindig kétszer kell, már viccelődtünk azon a Gáborral, hogy ha még 20 évesen is felkel majd enni, akkor magának csinálja majd meg a kaját!! :) Most hogy Gábornak kevesebb a munkája, besegít éjjel, az egyik etetés az övé, ugyhogy így picit kevésbé vagyok fáradt...