Hajjaj...Holnap kezdjük a beszoktatást. Egyfelől nagyon várom, úgy gondolom mindkettőnknek jót fog tenni a külön töltött idő, az új benyomások...És ettől fejlődik majd a kapcsolatunk.
Másfelől természetesen aggódom/izgulok/kicsit belehalok, hogy "már nem csak az enyém" lesz. (Persze ez így félreérthető, tudom, hogy sosem volt az enyém, csak úgy értem ezt, hogy mostmár az óvónénik is fontos szerepet kapnak majd az életünkben, és ez fura, hiszen most még idegenek.)
Amúgy nagyon kis érzékeny mostanában, és bizony, ő most, nyolc hónappal Dodó születése után döbbent rá, hogy ez már örökre így lesz, ő már soha többé nem egyke, és már soha többé nem fogjuk csak őt egyedül szeretni. Elképesztő jeleneteket produkál, ez a video híven tükrözi milyen ő most (mindig jókat is nevetünk rajta Gáborral) :) De amúgy abszolút szerethetően adja elő ezt is, csak néha picit fárasztó :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Akkor most már átérzed a szülők érzéseit, akik hozzád viszik a gyerekeiket. :)
Biztos vagyok, hogy ettől te is jobb óvónő leszel. Mindkettőtök számára hasznos és érdekes tapasztalatokkal gazdagodtok.
Remélem szépen beszokott Lackó és szeret oda járni. :)
Megjegyzés küldése