Nem könnyű mostanában

Az a helyzet, hogy sokszor tényleg azt sem tudom, hogy hol a fejem.
A családi büdzsé érdekében eljárok picit besegíteni apu munkahelyére, apró kis munkákat kell megcsinálni, nem a szívem csücske, de egész jól fizet, és a pénz meg kell, ráadásul rugalmas a munka, ha akarok megyek, ha nem, az se baj, többnyire semmi sem olyan sürgős. Ilyenkor a lurkók vagy anyunál vannak, vagy anyósomnál.
Aztán egy héten kétszer fixen fogorvoshoz járok, az egyik oldalon gyökérkezelnek, a másikon a koronámat csinálják, ilyenkor a lurkók szintén a fent említett helyeken dekkolnak.
Ezen kívül vannak még a nyuszi megrendelések is, meg egyéb varrnivalók, a háztartás, a házasélet, meg hát, egyáltalán nem utolsó sorban a gyerekekkel sem ártana néha minőségi időt is eltölteni.
Halványlila gőzöm sincs hogy kéne ezer felé szakadni, úgyhogy a lelkifurka gyakori vendég nálunk. :(

Plusz, nemrég benyaltuk ezt a f*sós-hányós nyavalyát, ami mindannyiunkat ledöntött a lábunkról, bár mindenkit másképp, Lackónál volt a legmakacsabb, majdnem másfél hétig volt hasmenése, az első napokban meg hányt is. Dorci csak egyszer hányt, nekem lázam volt, rázott a hideg, de a hasam csak vacakolt egy picit, Gábornak pedig hasmenése volt, meg pici hőemelkedése, de csak egy napig. Mostmár végre kifelé jövünk a dologból, már Lackónak sincs hasmenése.

Amúgy meg Dorci ettől a jövés-menéstől extra hisztis kezd lenni, gyakorlatilag úgy képzeli, hogy akkor azt az időt amit együtt töltünk, azt töltsük úgy, hogy le sem teszem és ő le se hunyja a szemét. Tegnap este már azt hittem hosszában vágom fel az ereim, ha nem hagyja abba az üvöltést azonnal, amit Lackó nyafogása tett néha igazán teljessé. :)
A kis pasi meg két hét múlva elkezdi az ovit, amit mindketten nagyon várunk. Na jó, ő kevésbé. :) De Gáborral voltunk fogadóórán, elbeszélgettünk az óvónénikkel, akik tényleg nagyon kedvesek, és úgy gondolom, hogy a legjobb helyre kerül a kis haramia, és jó lesz neki ott. :)