Ezek vannak mostanság

Nos, az áldott állapot szerencsére változatlanul fennáll, sőt, már a tüneteit is elég erőteljesen tapasztalom. Az előbbinek természetesen örülök, az utóbbinak kevésbé. Szinte mindig fáradt és álmos vagyok, hányingerem van konstans, ha meg épp nincs hányingerem, akkor farkaséhség kínoz, aminek több-kevesebb sikerrel ellenállok. Azért vacak csak ez, mert nekem ilyenben Lackóval nem volt részem, az émelygés volt a maximum, meg egy pici fáradtság, dehát akkor még dolgoztam, szóval az annak is betudható. Amúgy nem panaszkodni akarok természetesen, sőt. Én tudom, hogy milyen szerencsések vagyunk mi, hiszen amikor csak kitaláljuk hogy gyereket szeretnénk, az azonnal jön is, ahogy a nagykönyvben meg van írva, miközben tudom, hogy vannak emberek, akik hónapokat, éveket is várnak a gyermekáldásra... Úgyhogy mindig mikor vacakul vagyok, erre emlékeztetem magam. :)

Amúgy minden a legnagyobb rendben, Lackó a szokásos módon egy angyalka, most még az átlagosnál is ezerszer cukibb, tud már ölelni, és olyan puszit adni, hogy elolvadok tőle. :)
A beszéde még mindig elképesztően fejlődik, tulajdonképpen mindent ki tud fejezni. Magáról vagy E/3- ban, vagy E/2- ben beszél, de már olykor az is előfordul, hogy E/1-ben.
Ha megkérdezem hol van apa, azt válaszolja, hogy "dódozik", és ha erre megkérdezem hogy hol, akkor azt mondja, hogy "szentendrén". Ami igaz is :)
Ha tüsszent valaki, akkor mondja, hogy "egészségedre" (persze azért nem ilyen tisztán, csak nem tudom pontosan hogy mondja), és addig ismétli, míg az illető meg nem köszöni. Sőt, ha netán nem köszöni meg, akkor több ismétlés után hozzáteszi, hogy "köszömöm". :)

Imád autózni, él- hal a vonatokért, motorokért, kamionokért, markolókért. A közelben aszfaltoznak, úgyhogy nekünk az egy program, hogy nézzük a markolókat, teherautókat. Szerencsére mindig talál valami balekot, aki nézi vele egy órán át a munkagépeket (pl. a szüleimet, vagy a tesómat, vagy a lányait). :)

Haladunk a szobatisztaság felé is, a kaki mindig a wc-be vagy a bilibe megy, és mostmár a pisit is érzi, és szól. Azért persze történnek még balesetek, de egyre kevesebb. Természetesen nagyon büszke vagyok emiatt, mert a korabeli gyerekek közül én nem ismerek senkit, akinek ez a bilizés ilyen jól menne. Ráadásul nem is erőltettem, ő kezdett szólni, én meg csak ehhez az igényéhez alkalmazkodtam.

Gáborral állandóan gyönyörködünk benne, és el vagyunk ájulva, hogy milyen tökéletes! :) És persze nem vagyunk elfogult szülők, dehogy! :)